szerző:
delmagyar.hu
Tetszett a cikk?

A hagyományosakhoz képest tízszer nagyobb az a darázsfészek, amit a sándorfalvi gyógyszertár padlásán találtak. Csak egy rovar volt benne, de a patika dolgozói féltek, hogy visszatérnek a darazsak, ezért az óriásfészket elvitték a helyszínről – írja a Délmagyarország.

A Csongrád megyei kisvárosban 50 éve foglalkozik méhészettel Kis-Túri István, az ő segítségét kérték a patikából. A szakember vejével együtt szállította el a különleges fészket, amelyhez foghatóval még ő maga sem találkozott.

A hagyományos sárga darazsak fészkeinél a most talált darab nagyjából tízszer nagyobb, három sor lép is van benne, a cellákba pedig még egy ceruza is beleférne – magyarázta.

Egy rovar beleszorult az egyik cellába, és sikerült egyben kiemelni onnan. Ennek alapján feltételezik, hogy a kaptárt méhfarkasok építhették. Ez az állat a méhek és így a méhészek ellensége is, mert a mézkészítő rovarokkal táplálkozik. Egyelőre senki sem tudja, hogy a fészekből hova tűntek a rovarok.

Tavasszal a sándorfalvi patikához már nem térhetnek vissza, mert a fészküket onnan elvitték a méhészek, de az építményt megőrzik – olvasható a cikkben.

Marabu Féknyúz: Orbán küldetésben

Marabu Féknyúz: Orbán küldetésben

Kiderült, mit mondott Szoboszlaiék edzője, amiért eltiltották

Kiderült, mit mondott Szoboszlaiék edzője, amiért eltiltották

Figyelmeztet a YouTube: veszélyes levél terjed, valakik próbálják átverni az embereket

Figyelmeztet a YouTube: veszélyes levél terjed, valakik próbálják átverni az embereket

Az új amerikai ügyvivő néhány éve még elítélte a csecsenföldi LMBTQ-közösség üldözését

Az új amerikai ügyvivő néhány éve még elítélte a csecsenföldi LMBTQ-közösség üldözését