szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Rihanna barbadosi énekesnő az amerikai Billboard 200-as albumeladási lista élére tört legújabb, Unapologetic című lemezével.

Az előadó hetedik stúdióalbumából, amely november 19-ei megjelenését követően mindössze néhány óra leforgása alatt az iTunes listák élére ugrott 43 országban, összesen 238 ezer példány fogyott el az első héten. Ezzel a 24 esztendős énekesnő eddigi legjobb nyitóhetét produkálta.

Az Unapologetic című albumról elsőként napvilágot látott Diamonds című kislemez szintén a Billboard Hot 100-as lista első helyén rajtolt a múlt héten. Rihannának ez volt a tizenkettedik csúcsra törő kislemeze. A kritikusok egy részét alaposan meglepte az új korong keményebb hangzásvilága, ugyanakkor személyesebb hangvételű dalszövegei. 

Az album egyik nagy visszhangot kiváltó száma a Nobody's Business című szerzemény, amelyet Rihanna volt barátjával, Chris Brownnal közösen énekelt fel. (A cím nagyjából azt jelenti: senkinek semmi köze hozzá). A férfit három évvel ezelőtt az énekesnő bántalmazásáért őrizetbe vették.

A barbadosi szépség, aki kiemelt figyelmet fordít az új album népszerűsítésére, nemrég a világ hét városát érintő egyhetes turnéra indult egy repülőgépnyi rajongó és újságíró társaságában.

Kiderült, miért indult mégis nyomozás a fideszes képviselő 1,1 milliós tanácsadói szerződése ügyében

Kiderült, miért indult mégis nyomozás a fideszes képviselő 1,1 milliós tanácsadói szerződése ügyében

Macron is beleszállt Elon Muskba, azzal vádolja, közvetlenül beavatkozik választásokba

Macron is beleszállt Elon Muskba, azzal vádolja, közvetlenül beavatkozik választásokba

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Mit tud az ájurvédikus gyógyítás, hogy ilyen sokan hisznek benne?

Mit tud az ájurvédikus gyógyítás, hogy ilyen sokan hisznek benne?