szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Gáspár Győző, azaz Győzike a Muzsika TV-ben jelentette be, hogy 13 év médiaszereplés után hátat fordít a hírnévnek és visszavonul, visszatér a családjához és ezentúl édesapjánál dolgozik majd.

Gáspár Győző a Muzsika TV Dallamokon át című műsorának adta utolsó interjúját, amelyben egyúttal el is köszönt a nézőktől - közölte a Muzsika TV.

A showman bejelentette, hogy nehéz döntés volt, de 13 év médiaszereplés után most hátat fordít a hírnévnek, mert "mindent elért, amit szeretett volna". Elmondása szerint amit leromboltak az elmúlt hónapokban, azt már nem akarja újra felépíteni: visszatér a családjához és ezentúl édesapjánál dolgozik majd. A zene azonban megmarad az életében, erről nem szeretne lemondani.

"A gyerekkori álmaimnak lettem áldozata. Az ártatlan gyerekkori vágyaimnak. Ugyan melyik gyerek nem álmodozik? Mindenki. Én gyerek maradtam, nem tudtam még felnőni… Eszembe sem jutott, hogy egyszer idekerülök. Olyan ez az egész, mint egy rémálom. Így búcsúzom Tőletek" – olvasta fel Győzike saját levelét a műsorban.

A műsort december 13-án adják le a Muzsika TV-ben.

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

Justin Trudeau lemondott a kormánypárt éléről, de még marad Kanada miniszterelnöke

Justin Trudeau lemondott a kormánypárt éléről, de még marad Kanada miniszterelnöke

Róma belvárosában vörös zónát vezetnek be, ami tiltott terület lesz a veszélyes személyeknek

Róma belvárosában vörös zónát vezetnek be, ami tiltott terület lesz a veszélyes személyeknek