"Minden éjszaka visszatérnek az elefántok" - mondta el Victor Bitu helyi lakos a sérült kerítésekre és széttaposott kertjére mutatva. A Hwange Nemzeti Park határában hat falu helyezkedik el, összesen ötezer lakossal. Magoliban a lakosok és a kutatók kéz a kézben igyekeznek mindent megtenni azért, hogy az emberek és a vadállatok békében éljenek egymás mellett.

Sokan drótkerítéssel védekeznek vagy őrt állnak, hogy ostorral, dobszóval vagy elefánttrágya-égetéssel űzzék el a vastagbőrűeket. Sokkal sikeresebbnek bizonyul azonban Barbara Ngwenya módszere: az özvegyasszonynak nem volt kit őrül állítani, ezért méhekkel védi birtokát. 

Tudományos kísérletek keretében több méhkast állítottak fel Barbara földje körül. Azóta az elefántoknak lehetetlen anélkül bejutni a terméshez, hogy felzaklassák a méheket. Már a dühös zümmögés elég ahhoz, hogy az állatok elmeneküljenek a helyszínről, nagyon félnek ugyanis a fülüket vagy érzékeny ormányukat érő szúrásoktól.

A nemzeti park szavannái a világ legnagyobb elefántpopulációjának nyújtanak otthont. Míg 1986-ban még csupán 15 ezer állat élt itt, számuk mára több mint kétszeresére nőtt, 35 ezres az állatállomány. Ez is az oka, hogy a vastagbőrűeknek a környező földekről kell kiegészíteniük állandó étrendjüket. 

Chloe Guerbois ökológus kutatása során a falulakók és az elefántok kapcsolatát vizsgálta, amelyhez száz embert kérdezett ki a dél-afrikai térségben. Eredményei szerint nincs szó konfliktusról az állatok és emberek között.

A falubeliek elmondása alapján ugyanis az elefántokkal való közeli kapcsolatnak több az előnye, mint a hátránya. Az ormányosok egyrészt végigtrappolnak a köles- és kukoricaültetvényeken, a fák ledöntésével azonban új termőterületek kialakításában és a faszállításban is segítik őket. Ráadásul ivóvízkereséskor az elefántok újabb forrásokra bukkannak.