Részegen balhézott, bevitték a rendőrök Jason Londont

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

Tettlegesség és rendbontás gyanújával őrizetbe vette az arizonai rendőrség Jason London filmszínészt, miután megütött egy férfit egy bárban. A scottsdale-i rendőrség szerint az erősen ittas színész állítólag rátüsszentett a sértettre, mire az követelte, hogy legalább kérjen elnézést. London ezt megtagadta, és helyette az illető arcába vágott, majd összeverekedtek.

Az Arizona Republic című helyi lap úgy tudja, hogy az incidens után mindkettőjüket kivezették a bárból, de a vérző arcú, részeg színész továbbra is lökdösődött és szitkozódott, még a kiérkező mentőket is inzultálta.

Londont olyan filmekben lehetett látni az utóbbi években, mint a Viharok háborúja, A szellemfarkas bosszúja és A kívánságkút. Legismertebb filmje az 1993-as Tökéletlen idők.

Twitter-bejegyzésében a hétfő hajnali esetről azt írta, hogy "egy fickó azt hitte, ráhajtottam a nőjére", majd néhány "melák kidobóember" nekiesett, és eltörte az arccsontját. A felesége eközben a szomszédos helyiségben volt, és nem tudta, mi történt. "Amúgy gyűlölöm Arizonát" - tette hozzá.