szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kevesebb mint ötezer forintból épített egyszerű szerkezetű, guruló, akadálykerülő robotot Kecsenovity Egon, a Szegedi Tudományegyetem harmadéves anyagmérnök hallgatója, akinek munkáját az intézmény 2013-as innovációs versenyén díjazták.

A KITT-E névre keresztelt szerkezetet bemutatva a hallgató csütörtökön elmondta: a világhálót böngészve döntötte el, hogy felépít egy rendkívül olcsó, oktatási célokra használható robotot.

Hasonló, egyedileg programozható berendezést egy multinacionális játékgyártó 70-80 ezer forintért kínál, de a korábban az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában vagy akár Magyarországon összeállított robotok is lényegesen - háromszor-hatszor - drágábbak voltak, mint a célul kitűzött ötezer forintos ár - magyarázta a diák, hozzátéve: ennek oka elsősorban az volt, hogy a készítők túlságosan borsos áru alkatrészeket használtak föl, amelyek azonban egy kis türelemmel és otthoni munkával kiválthatók.

A KITT-E váza tartós és könnyű préselt falemezből készült, a szerkezet két fix kerekét egy-egy elektromotor hajtja, a kanyarodást pedig bolygókerék teszi lehetővé. A robot irányításáért mikrovezérlő fele, amely a jeleket a berendezésbe épített szenzorokból kapja. Ha a KITT-E akadálynak ütközik, az eszköz programjának megfelelően új utat keres. A hallgató tájékoztatása szerint jelentős költségcsökkentést tett lehetővé, hogy a robot áramköreit maga tervezte meg, és a paneleket is kézzel rajzolta.

Kecsenovity Egon úgy véli, hogy a robot kiválóan használható oktatási célokra, hiszen építése során a szakkörökön, kurzusokon részt vevő diákok komoly elektronikai, programozási ismereteket szerezhetnek - nem beszélve arról, hogy csekély anyagi befektetéssel látványos eredmény érhető el.

Lenyűgözte a brit sportsajtót Szoboszlai teljesítménye a Manchester City ellen

Lenyűgözte a brit sportsajtót Szoboszlai teljesítménye a Manchester City ellen

Százmilliók mentek el a pilisi campust kezelő alapítványnál bérköltségekre

Százmilliók mentek el a pilisi campust kezelő alapítványnál bérköltségekre

DK: Orbán elárulta a szlovákiai magyarokat is

DK: Orbán elárulta a szlovákiai magyarokat is

Ez most valami új, és már egy 23 oldalas szabadalom is van róla: jön a megosztott virtuális valóság a Microsofttól

Ez most valami új, és már egy 23 oldalas szabadalom is van róla: jön a megosztott virtuális valóság a Microsofttól