szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tizennyolc évvel válásuk után újraházasodott egy pár, akik először 1964-ben találkoztak. Történetükből még könyv is készül.

A 69 éves Valeria Pock és a 82 éves Bogyay György először 49 évvel ezelőtt házasodtak össze, ami után nem sokkal egy lányuk is született - írja a Daily Mail.

Úgy ismerkedtek meg, hogy a pár férfi tagja egy évvel az 1956-os forradalom után az Egyesült Királyságba emigrált Magyarországról, majd feladott egy újsághirdetést, miszerint feleséget keres.

A hirdetésre az akkori Jugoszláviában élő Valeria válaszolt, és elkezdtek levelezni. Másfél év után György megkérte a nő kezét, és a szokatlan levélhez egy repülőjegyet is csatolt – csak Angliába. A házasság 1982-ig tartott, akkor szétváltak útjaik, de később nem sikerült senki mással működő kapcsolatot kialakítaniuk.

Akkor jöttek össze újra, amikor az 1990-es évek elején György beteg lett, és senki sem volt, aki ápolta volna. Ezután összeköltöztek, de külön ágyban aludtak. Valeria szerint nagyon jól működött a kapcsolat.

Hat évvel ezelőtt Plymouthba költöztek, hogy közelebb éljenek a lányukhoz, György pedig két hónappal ezelőtt kérdezte meg Valériát, megvan-e még a régi jegygyűrűje.

A gyűrű nem volt már meg, ezért a férfi vett helyette egy újat, és megint megkérte Valeria kezét. György azt is bevallotta: "Mindig szerettem őt, nem volt más nő, akit szeretni tudtam volna. Arra gondoltam, ha újra összeházasodnánk, megtörténne a csoda. És tényleg megtörtént."

A pár most azt tervezi, hogy könyvet írnak kalandos életükről.

180 éven át csökkent az emberek IQ-ja az ólomhasználat miatt tudósok szerint

180 éven át csökkent az emberek IQ-ja az ólomhasználat miatt tudósok szerint

Februárban újra apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia

Februárban újra apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia

Marabu Féknyúz: Tuk-tuk

Marabu Féknyúz: Tuk-tuk

Szétszakadó ország: 173 ezer forintos keresetbeli különbség is kialakult egyes települések között

Szétszakadó ország: 173 ezer forintos keresetbeli különbség is kialakult egyes települések között