szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kétezer éves bronztükör-készítő műhelyre bukkantak a kelet-kínai Santung tartományban: a régészek szerint most először találtak ilyen helyet az országban.

A szakemberek több mint száz darab, kőből készült öntőformát, öntőgödröt és fúvócsövet tártak fel a Cepo város melletti faluban folytatott ásatás során - mondta Paj Jün-hsziang, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia régészeti intézetének igazgatóhelyettese. 

A régészek szerint a műhely a Han-dinasztia (i.e. 202-i.sz. 220) korai szakaszában üzemelhetett: az egykor költséges, teljes egészében bronzból készült tükrök ekkortól kezdtek háztartási tárgyakká válni. 

"Ez az első alkalom, hogy bronztükör-műhelyre bukkantunk Kínában" - mondta Paj, hozzátéve, hogy a felfedezés értékes bepillantást enged az ősi kínai tükörgyártás módszereibe. A régészek szerint a leletek jól szemléltetik a dinasztia tükördivatját. Az egyik öntőformán például a korszak kezdetén igen gyakran használt tükördíszítő elem, a pancse - sárkány alakú szörnyeteg - alakja látható, míg egy másik formát fűszál mintázat tarkít. 

A műhelyről a szakemberek úgy vélik, hogy a Keleti Csou-dinasztia (i.e. 770-i.e. 221) korától fogva virágzó kereskedelmi központként működő Lince városának egykori "ipari övezetébe" tartozott. Korábban több tucat érme- és vasáruműhelyt tártak fel a térségben.

Trump Meloninak: Száz százalék, hogy lesz megállapodás az EU-val

Trump Meloninak: Száz százalék, hogy lesz megállapodás az EU-val

Életmentő szívműtéten esett át Nyilasi Tibor

Életmentő szívműtéten esett át Nyilasi Tibor

Több mint 100 veszélyes kémprogramot találtak, telefonokon terjednek azokhoz, akiket kipécéztek

Több mint 100 veszélyes kémprogramot találtak, telefonokon terjednek azokhoz, akiket kipécéztek

Miért nem érdekli az Apple-t a TikTok, ha pénze bőven lenne rá?

Miért nem érdekli az Apple-t a TikTok, ha pénze bőven lenne rá?