szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Élő közvetítés indult egy parlagi sas fészekből a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) koordinálásban: az érdeklődők éjjel-nappal interneten követhetik nyomon a ragadozó madár táplálkozási szokásait és fiókái nevelését.

A Helicon Life+ program gondozásában megvalósuló közvetítés nemcsak az érdeklődő laikusok, hanem a biológusok és természetvédelmi szakemberek számára is felbecsülhetetlen értékű információforrást jelent: soha nem látott részletekkel szolgálhat ugyanis a táplálkozási szokásokról és a fiókanevelésről, egy esetleges vészhelyzetben pedig a lehető leggyorsabb reakciót biztosíthatja. A kamera éjszaka is működik, így a sasok eddigi ismeretlen éjszakai viselkedését is tanulmányozhatják a nézők - közölte az egyesület szerdán az MTI-vel. 

A parlagi sas világszerte veszélyeztetett faj, az Európai Unió egyetlen jelentős állománya a Kárpát-medencében, elsősorban Magyarországon található. Az állomány azonban kicsi és sérülékeny: a ragadozó madarak ellen elkövetett bűncselekmények száma Magyarországon jelentősen felülmúlja az összes környező országét. Az MME nyilvántartása szerint 2000 óta 176 sas lett mérgezés, lövés vagy fészekpusztítás áldozata.

A kamera élő képét itt tekinthetik meg az érdeklődők.

Közel 900 millió forint adótartozást kell visszafizetnie a Harry Potter-filmekből ismert Ruper Grintnek

Közel 900 millió forint adótartozást kell visszafizetnie a Harry Potter-filmekből ismert Ruper Grintnek

Szerbiát vádolja Koszovó az energiaellátást veszélyeztető csatornarobbantással, Orbán Viktor elítélte az akciót

Szerbiát vádolja Koszovó az energiaellátást veszélyeztető csatornarobbantással, Orbán Viktor elítélte az akciót

Szabad ember, hegedűvel – a komolyzene világsztárjára, Pauk Györgyre emlékezünk

Szabad ember, hegedűvel – a komolyzene világsztárjára, Pauk Györgyre emlékezünk

A „globalista elit” támadásától tartva közéleti személyiségek megalakították a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat

A „globalista elit” támadásától tartva közéleti személyiségek megalakították a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat