szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Műsorvezetőként áll újra kamerák elé az első X-Faktor és a legutóbbi Szombat esti láz verseny győztese: Istenes Bence távollétében Vastag Csaba lesz a Péntektől péntekig című műsor házigazdája az RTL II-n.

"Soha nem próbáltam ki magam ebben a szerepben, ezért is különösen megtisztelő a felkérés. A tánclépések helyett most a hangsúlyozást gyakoroltam sokat. Tudom, hogy gyorsan beszélek, de azt is tudom, hogy miért: rájöttem, hogy mennyi mondanivalója van az embernek és milyen kevés az ideje" – nyilatkozta Vastag Csaba.

Az énekes elárulta, hogy kisgyermekként tévébemondónak is készült, leginkább azért, mert a híreket így korábban megtudhatja, mint a nézők. "Főleg, ha azok jó hírek" – tette hozzá.

"A Péntektől péntekig érdekes és vicces témákkal foglalkozik, hétről hétre összesítve az eseményeket. Olyan, mint a szövegkiemelő filctoll: megjelöljük azt, amit nem akarunk elfelejteni. Számomra ez a műsor pont ilyen" – fogalmazta meg gondolatait Vastag Csaba.

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

52 milliárd forint értékű kokaint foglalt le a francia rendőrség

52 milliárd forint értékű kokaint foglalt le a francia rendőrség

Leváltatná Elon Musk a Brexit arcát a Reform UK párt éléről

Leváltatná Elon Musk a Brexit arcát a Reform UK párt éléről

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?