szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Felbocsátása után alig egy hónappal elküldte első felvételeit a Napról a NASA új űrtávcsöve, az IRIS. Az amerikai űrkutatási hivatal csütörtöki közlése szerint a teleszkóp ajtaja egy héttel ezelőtt nyílt ki, és megkezdte a Nap alsó légkörének megfigyelését a korábbiaknál sokkal részletesebb módon.

Az első felvételeket "izgalmasnak" nevezték a kutatóprogram szakemberei. John Grunsfeld egykori asztronauta, a NASA űrkutatási igazgatóságának a vezetője úgy fogalmazott, hogy "ez egy nagy nyitást jelent a napfizika új történetében".

NASA / SDO / IRIS

Az IRIS – Interface Region Imaging Spectrograph (határtérséget fényképező spektrográf) – nevű berendezés a Nap légkörének alsó rétegét tanulmányozza, ahol a Földet rendszeresen érintő napszelek és sugárzások keletkeznek.

A 182 millió dolláros programban kifejlesztett űrteleszkóp néhány másodperces szünetekkel képes nagyfelbontású képeket készíteni a Nap légkörének a felszín és a korona között lévő, eddig alig ismert rétegéről.

A kétéves program célja, hogy jobban megértsük, hogyan keletkeznek ebben a titokzatos övezetben a mágneses részecskékkel teli napszelek. Segítségével pontosabban lehet majd előre jelezni a Föld felé tartó, a távközlés és az elektromos hálózat működését megzavaró mágneses viharok időpontját.

A Napnak ez a rétege bocsátja ki azokat az ibolyántúli sugarakat is, amelyek befolyásolják a Föld alsó légkörét és éghajlatát.

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort

Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort

Orvosi, egészségügyi kérdése van? Be ne írja a ChatGPT-be: megnézték a válaszokat, az eredmény aggasztó

Orvosi, egészségügyi kérdése van? Be ne írja a ChatGPT-be: megnézték a válaszokat, az eredmény aggasztó

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt