szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Leesett egy háztetőről és életét vesztette egy magyar munkás az észak-angliai Northallerton közelében. Az eset májusban történt, most tárgyalták az ügyet a bíróságon.

Hét éve dolgozott egy magyar férfi azon az észak-angliai farmon, amelynek egyik épületéről lezuhant és szörnyethalt, miután egymaga próbálta elvégezni a tető javítását - írja a brit The Northern Echo. Pintér József a cikk szerint 1949-ben született Magyarországon és a Northallerton közelében fekvő Warlabyban, a Low Sober farmon dolgozott, és itt szenvedett balesetet május 31-én, ennek nyomán koponyacsonttörést és halálos agykárosodást szenvedett. Az ügyben most tartottak bírósági meghallgatást.

A farm tulajdonosan a meghallgatáson azt mondta, hogy Pintér József kivételesen szorgos munkaerő volt és korábban sosem kezdett bele ilyen munkákat a saját szakállára. A helyi lap részletesen leírta, hogy aznap Pintér úrnak csak a bogáncsoktól kellett volna megtisztítania a gazdaságot, de ő a területén lévő egyik ingatlan eltört üvegtetőjének javításához fogott hozzá, abban az épületben lakott a fakertész. A tulaj szerint korábban megbeszélték Pintérrel, hogy ez kétemberes munka. A magyar férfi nem jól angolul, de mindent megértett, ami a munkához kellett.

Pintér ezután mégis fogott egy létrát és az eltört plexiüveg helyett újat rakott be, ám a művelet közben átzuhant a tetőn és a betonpadlóra esett. A meghallgatáson beszélt egy helyi egészségügyi tisztviselő is, aki azt mondta, hogy a 30-50 éve épült azbesztházaknál előfordul, hogy beszakad a tető, amikor rámásznak.

A bíróság határozata szerint Pintér úr halála baleset volt.

Elhunyt az Annie Hall Oscar-díjas forgatókönyvírója

Elhunyt az Annie Hall Oscar-díjas forgatókönyvírója

Újabb bank jelentette be, hogy az ügyfelekre hárítja a tranzakciós illetéket

Újabb bank jelentette be, hogy az ügyfelekre hárítja a tranzakciós illetéket

Szabad ember, hegedűvel – a komolyzene világsztárjára, Pauk Györgyre emlékezünk

Szabad ember, hegedűvel – a komolyzene világsztárjára, Pauk Györgyre emlékezünk

Újabb hírek érkeztek a pályán összeeső olasz válogatott focistáról

Újabb hírek érkeztek a pályán összeeső olasz válogatott focistáról