szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Évszázadokig folytatódhat a globális felmelegedés akkor is, ha most egy csapásra teljesen megszűnne az üvegházhatású gázok kibocsátása – ismertette egy friss tanulmány.

A  legfontosabb üvegházhatású gáznak számító szén-dioxid hatása hosszú távú, a gáz még évszázadokig az atmoszférában marad. Kutatók számítógépes modellel vizsgálták a légköri szén-dioxid hatását a globális hőmérsékletre egy olyan forgatókönyv alapján, amely szerint az összes szén-dioxid-kibocsátás hirtelen leáll azután, hogy 1800 milliárd tonnányi szén-dioxid került a légkörbe.

Az eredmények azt mutatták, hogy a kibocsátás beszüntetését követő húsz évben a szén-dioxid 40 százalékát, száz éven belül 60 százalékát és ezer éven belül 80 százalékát nyelnék el az óceánok és földrészek – ismertette a Nature Climate Change folyóiratban megjelent tanulmány nyomán a The Daily Telegraph online kiadása.

Korábbi tanulmányok azt sugallták, hogy a globális hőmérsékletek stagnálnának, vagy csökkennének, ha a kibocsátás hirtelen megszűnne, ám ezek a vizsgálatok nem vették figyelembe az óceánok hőelnyelő képességének csökkenését – húzták alá a szakemberek. 

A Nature Climate Change folyóiratban közölt eredmények azt sugallják, hogy a kibocsátás leállását követő egy évszázados kezdeti lehűlést követően a bolygó 0,37 Celsius-fokkal melegedne 400 év alatt. Bár az emelkedés kis mértékűnek tűnik, ám valójában majdnem fele az iparosodás korának kezdete óta tapasztalt 0,85 Celsius-fokos melegedésnek.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) szerint az iparosodás előtti szinthez képesti 2, vagy több Celsius-fokos emelkedésnek súlyos hatása lenne a klímarendszerre.

A tanulmányt jegyző Thomas Frölicher, a Princetoni Egyetem munkatársa felhívta a figyelmet, hogy míg korábban azt gondolták, hogy a melegedés 2 Celsius-fok alatti értéken tartásához a szén-dioxid-kibocsátást ezer milliárd tonnára kell korlátozni, az új kutatási eredmények alapján 750 milliárd tonnára kell limitálni.

"Tehát a 2 fokos melegedéshez a teljes szén-dioxid-kibocsátást 250 milliárd tonna alatt kell tartani, ami az eddig kibocsátott 500 milliárd tonnának mindössze a fele" – hangsúlyozta a kutató.

A Kúria elnöke tagadja, hogy véleménye miatt függesztett fel egy tanácselnököt

A Kúria elnöke tagadja, hogy véleménye miatt függesztett fel egy tanácselnököt

Törley Katalin: Amíg így becsmérlik a pedagógusokat, nem megyek vissza tanítani

Törley Katalin: Amíg így becsmérlik a pedagógusokat, nem megyek vissza tanítani

Bezárják London két legikonikusabb, történelmi piacát

Bezárják London két legikonikusabb, történelmi piacát

10x-es áron vár új gazdára ez a szuperritka Maserati

10x-es áron vár új gazdára ez a szuperritka Maserati