szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy méter kerületű daganatot távolítottak el egy nő gyomrából Csehországban. Rejtély, hogy a nő miért csak azután fordult orvoshoz, hogy évekig hagyta nőni magában a daganatot.

Hatalmas, több mint 36 kilogrammos daganatot távolítottak el egy nő testéből Csehországban. A 47 éves asszonyt a zlíni Tomás Bata kórházban műtötték meg néhány napja, s az orvosok szerint remény van arra, hogy a rendkívül kockázatos, a világon példa nélküli műtétet túléli – közölte a Cseh Televízió. 

"Ilyen eset a gyakorlatban, sem a szakirodalomban ismereteink szerint még nem fordult elő" – nyilatkozta a televízióban Jirí Klein, a zlíni kórház vezető sebészorvosa. A daganat, amelynek kerülete meghaladta az egy métert, a gyomorban keletkezett, s az orvosok szerint műtét nélkül rövidesen megfojtotta volna az asszonyt. A műtét kockázatait növelte, hogy néhány kivizsgálást lehetetlen volt elvégezni. "A CT gépünk például képtelen volt átvilágítani a hatalmas daganatot" – magyarázta Klein. A súlyos, komplikált műtét több mint hét órán át tartott, de az asszony állapota most az orvosok szerint már stabil és kielégítő.  

Klein elmondta, hogy a daganat növekedése több évig tartott, s érthetetlen, hogy miért csak most fordult az orvoshoz az asszony. "Sajnálatos és érthetetlen, hogy sem a család, sem szűkebb környezete nem reagált arra, ami a nővel történt. Az asszony már néhány éve fekvőbeteg volt, s szó sem lehetett normális életről" – mutatott rá az orvos. 

A zlíni kórház szakorvosai most alaposan megvizsgálják a daganatot, s az eredményeket egy szakmai tanulmányban kívánják nyilvánosságra hozni. 

Csehországban eddig a legnagyobb, 6,5 kilogrammos daganatot 2013 végén a prágai IKEM kórház sebészei távolították el egy 73 éves férfi testéből.

Fico levélben tudakolja Elon Musktól, hogy milyen amerikai pénzek mentek szlovákiai civileknek és újságíróknak

Fico levélben tudakolja Elon Musktól, hogy milyen amerikai pénzek mentek szlovákiai civileknek és újságíróknak

Meghan Markle nem bírt magával, és odébb tolt egy kerekesszékes sportolót

Meghan Markle nem bírt magával, és odébb tolt egy kerekesszékes sportolót

GKI: 2010 óta csak eldöcög a magyar feldolgozóipar régiós összehasonlításban

GKI: 2010 óta csak eldöcög a magyar feldolgozóipar régiós összehasonlításban

Ukrajnáról volt szó az EP-ben: a Mi Hazánk szerint itt az ideje a területi revíziónak

Ukrajnáról volt szó az EP-ben: a Mi Hazánk szerint itt az ideje a területi revíziónak