szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sandra Bullock amerikai színésznő lett az amerikai közönség véleményét jelző People's Choice Awards abszolút győztese: négy kategóriában is ő bizonyult a nézők kedvencének a szerda esti díjátadón.

A 49 éves Oscar-díjas filmsztár a kedvenc film-, vígjátéki és drámai színésznő díját nyerte el a Gravitáció című sci-fiben, illetve a Női szervek című komédiában nyújtott alakításáért. George Clooney-val, a Gravitáció másik főszereplőjével közösen kapták a kedvenc páros elismerését, a film maga pedig a drámai alkotások között lett első.

Több mint ötévi távollét – és filmsikerek – után 2013-ban tért vissza a zene világának reflektorfényébe a 32 éves Justin Timberlake, aki a díjátadón három zenei kategóriában is első helyen végzett. Közönségkedvenc lett az albumok között a The 20/20 Experience című lemeze, ő bizonyult a legnépszerűbb férfi és R&B előadónak – ám a popzenészek kategóriájában éppen hajdani barátnője, Britney Spears előzte meg. Az énekesnő 15 éves karrierje során először nyert a People's Choice Awardson.

Robert Downey Jr. a Vasember-széria harmadik folytatásában játszott főszerepéért lett közönségkedvenc az akciófilmek sztárjai közül. A Vasember 3 kapta egyébként a legtöbb szavazatot mind a kedvenc film, mind a kedvenc akciófilm kategóriájában.

Bár filmjeire az utóbbi években a kritikusok nem sok jót mondtak, Adam Sandler mégis egymás után négyszer lett a közönség kedvenc komédiása. A szerda esti díjátadón a Nagyfiúk 2 című filmjével nyerte a kategóriát.

Első People's Choice-díját nyerte Kaley Couco: az Agymenők televíziós sorozat csinos, szőke pincérlányát, Pennyt alakító színésznő lett a közönség kedvenc tévés komikája. Chris Colfer, a Glee című zenés tévésorozat sztárja a férfiak közt bizonyult a legjobb tévés komikus színésznek.

A People's Choice Awards nyitja minden évben a hollywoodi díjátadók szezonját, amelynek csúcspontja az Oscar-gála. A közönségdíjakra 58 filmes, televíziós és zenei kategóriában lehetett szavazni, több mint 700 millióan adták le voksukat idén az interneten.

AFP / Kento Nara / Geisler
Meghalt a világ legidősebb embere, 116 éves volt

Meghalt a világ legidősebb embere, 116 éves volt

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst

Változást hozhat a skizofrénia kezelésében, amire most rájöttek kínai kutatók

Változást hozhat a skizofrénia kezelésében, amire most rájöttek kínai kutatók

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék