szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A gleccser húsz év alatt egymagában akár egy centiméterrel is megemelheti a tengerek szintjét - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

Az Antarktisz nyugati térségében található Pine-sziget gleccser egyre gyorsabban zsugorodik: az évezred elejétől kezdve körülbelül tíz kilométerrel rövidült meg - írták a Grenoble-i Egyetem Gleccserkutató és Geofizikai Intézetnek munkatársai a Nature Climate Change tudományos lapban megjelent tanulmányukban.

Az olvadás az elmúlt évtizedek alatt ráadásul fel is gyorsult - magyarázták a kutatók. Átlagosan 20 milliárd tonna jég vált évente vízzé 1992 és 2011 között, ez a mennyiség pedig a nyugat-antarktiszi jégtakaró teljes olvadásának 20 százalékát teszi ki.

A tanulmány szerint azzal kell számolni, hogy a gleccser éves jégvesztesége 100 milliárd tonnára is nőhet, ebből pedig a tengerszint 3,5 millimétertől akár egy centiméterig is terjedő emelkedése következhet a tudósok számításai szerint.

A tengerszint 2010-ben 3,2 millimétert, vagyis kétszer akkorát emelkedett, mint az elmúlt, nagyjából két évtizedben. Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi  Testülete (IPCC)legutóbbi, szeptemberben közzétett jelentésében abból indult ki, hogy 2100-ig a tengerszint emelkedés 26-82 centiméterre rúghat, amely a jövőben a szigetek és a tengerparti városok lakosságát fenyegetheti.

 

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Elárasztott „patkánylyukban” rekedt bányászokat próbálnak kimenteni Indiában

Elárasztott „patkánylyukban” rekedt bányászokat próbálnak kimenteni Indiában

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja