szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A 15-18 éves kamaszok betörtek a dél-kaliforniai házba, és amellett, hogy teljesen összerondították, számos értékes tárgyat elloptak, köztük dizájnerruhákat, középkori páncélt, ékszereket és egy kitömött hópárducot.

Vádat emeltek a hatóságok 14 tinédzser ellen, akik a gyanú szerint betörtek egy dél-kaliforniai villába, és bulit rendeztek, amelynek során több mint egymillió dolláros kárt okoztak.

A Los Angeles megyei ügyészség szerint a kamaszok novemberben a közösségi médián hirdették meg a partit, amire több mint száz tinédzser ment el a La Habra Heights-i villába, miközben a tulajdonos távol volt.

A vizsgálat megállapította, hogy a bulizók egy ablakon keresztül jutottak be a házba, amit teljesen összekoszoltak, és ahonnan számos értékes tárgyat elloptak, köztük dizájnerruhákat, középkori páncélt, ékszereket és egy kitömött hópárducot. A zsákmány zömét később sikerült visszaszerezni.

A 15-18 éves kamaszok szabálysértésért, birtokháborításért, betörésért és lopásért felelnek majd a bíróságon.

 

Megnéztük, mi került 80 milliárdba a Nemzeti Bank felújításán, és milyen jóvátehetetlen hibákat vétettek - fotók

Megnéztük, mi került 80 milliárdba a Nemzeti Bank felújításán, és milyen jóvátehetetlen hibákat vétettek - fotók

Több tízezer gyermekpornográf képet találtak a makói férfinél, aki most 13 évet kapott

Több tízezer gyermekpornográf képet találtak a makói férfinél, aki most 13 évet kapott

Elismerte a rendőrség, hogy egy olyan nap kordonbontása miatt indítottak eljárást momentumos képviselők ellen, mikor nem volt kordonbontás

Elismerte a rendőrség, hogy egy olyan nap kordonbontása miatt indítottak eljárást momentumos képviselők ellen, mikor nem volt kordonbontás

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?