szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Róka tizedelte meg a flamingóállományt a frankfurti állatkertben, pedig korábban úgy tűnt, egy késes támadó volt.

Róka pusztította el a frankfurti állatkert flamingóállományának több mint egyharmadát. A németországi állatkertben péntekre virradóra találtak holtan kilenc chilei flamingót, mire megerősítették a madarak őrzését, de a tettes túljárt az őrök eszén, s szombatra virradóan további hat flamingót találtak elharapott torokkal. 

A madarak sérüléseiből ítélve eleinte úgy tűnt, hogy az állatok torkát valaki késsel elvágta, a tetemek laboratóriumi vizsgálata azonban egyértelműen kimutatta, hogy a vágásnak hitt sebek valójában rókaharapások nyomai. Manfred Niekisch igazgató kedden megkönnyebbülését hangoztatta, mert – mint kifejtette – könnyebb védekezni a rókák, mint vandál emberek ellen. 

Az állatkert megmaradt 23 flamingóját nappal elektromos kerítéssel védik, éjszakára bezárják őket egy istállóba, az állományt megtizedelő rókának pedig élőcsapdát állítanak. A flamingók különösképpen nyugodt és védtelen állatok. Éjszakánként mozdulatlanul állnak egy helyben, ami könnyű prédává teszi őket a ragadozók számára.

A brit legfelsőbb bíróság kimondta, hogy esélyegyenlőségi ügyekben nem lehet nőként kezelni a transzneműeket

A brit legfelsőbb bíróság kimondta, hogy esélyegyenlőségi ügyekben nem lehet nőként kezelni a transzneműeket

Mazda: lényegében készen állunk egy új Wankel-motoros sportkocsira

Mazda: lényegében készen állunk egy új Wankel-motoros sportkocsira

Rogán a szankciós listáról lekerülésről: „Az a minimum, hogy erkölcsi elégtételt várok el azoktól, akik minden bizonyíték nélkül belém rúgtak”

Rogán a szankciós listáról lekerülésről: „Az a minimum, hogy erkölcsi elégtételt várok el azoktól, akik minden bizonyíték nélkül belém rúgtak”

Ülésezett a kormány, Lázár János szerint végeztek a nagytakarítással

Ülésezett a kormány, Lázár János szerint végeztek a nagytakarítással