szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy németországi parkolóban agyonvertek egy férfit, akiről a hatóságok azt sejtették, megerőszakolta rokonukat.

Németországban őrizetbe vettek négy férfit, akik a hatóságok gyanúja szerint agyonvertek egy férfit, mert azt gondolták róla, hogy megerőszakolt egy nőt. A gyanúsítottak a megerőszakolt nő rokonai, illetve ismerősei - közölte csütörtökön a Baden-Württemberg tartományi rendőrség. 

Az eset a német-francia határon történt, a Neuenburgnál fekvő határátkelőnél egy parkolóban, szerda esete. A helyszínre francia mentők érkeztek ki először, megpróbálták újraéleszteni az áldozatot, de már nem tudták megmenteni.

A tartományi bűnügyi rendőrség nyomozói még éjjel őrizetbe vették a brutális önbíráskodással gyanúsított négy férfit.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a feltételezett elkövetők véletlenül találkoztak az áldozattal, vagy keresték és megtalálták, és az is megállapításra vár még, hogy a gyanúsítottak közül ki vett részt közvetlenül az emberölésben.

A 27 éves áldozat ellen letartóztatási parancs volt érvényben, a hatóságok azzal gyanúsították, hogy egy héttel korábban megerőszakolt egy fiatal nőt a Neuenburggal szomszédos Müllheimben.

Borravaló helyett azt írták a mexikói étterem pincérének, hogy „remélem, Trump deportál téged”

Borravaló helyett azt írták a mexikói étterem pincérének, hogy „remélem, Trump deportál téged”

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Új vezetőkkel innovációra és régi erősségeire épít a HVG könyvkiadója

Új vezetőkkel innovációra és régi erősségeire épít a HVG könyvkiadója

Demeter Szilárd minden területen csődöt mondott, forrásaink szerint küszöbön a bukása

Demeter Szilárd minden területen csődöt mondott, forrásaink szerint küszöbön a bukása