szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hároméves Marcellnek egy forgalmas pécsi kereszteződésben egy 80 éves, ismeretlen asszony segített hazajutni nagymamájához. A kisifú ősszel óvodás lesz, nemigen szeretne már a bölcsibe járni.

A hároméves pécsi kisfiú, aki a múlt héten meglépett egy bölcsődéből, nagymamájának azt mondta, ősszel majd az óvodából is megszökik – írta a Pecsma.hu helyi hírportál. Nem nagyon akar már bölcsődébe járni, mert tudja, hogy ősszel már óvodás lesz.

Marcellnek egy forgalmas kereszteződésnél egy 80 éves, ismeretlen asszony segített. Páncél Györgyné Ica néni a hírportálnak azt mondta, éppen boltba indult, amikor a piros lámpánál meglátta a kisifút ácsorogni. Rögtön felemelte, és a kisfiú útmutatása alapján elvitte őt a nagymamája lakására.

A nagymama most köszönetet mondott a másik idős nőnek.

A kisfiú egy dadus figyelmetlenségét kihasználva szökött meg, amikor a gyerekeket éppen készültek bevinni az udvarról ebédelni. A rozoga kapu billenős zárát nem nagy kihívás kinyitni, egy nagyobbacska gyerek is megbirkózhat vele a lap szerint. Mellette felirat figyelmeztet minden felnőttet, hogy a kaput zárva kell tartani.

Két új verzió is jöhet az Apple méregdrága szuperszemüvegéből

Két új verzió is jöhet az Apple méregdrága szuperszemüvegéből

Növekszik a bajba jutott, KHR listára kerülő hitelek száma

Növekszik a bajba jutott, KHR listára kerülő hitelek száma

Tisztázták a híresztelést, hogy betiltanák az autókban is használt karbonszálas anyagokat

Tisztázták a híresztelést, hogy betiltanák az autókban is használt karbonszálas anyagokat

Az Nvidia Trump kedvében jár, 500 milliárd dollárért építenének gyárakat az USA-ban

Az Nvidia Trump kedvében jár, 500 milliárd dollárért építenének gyárakat az USA-ban