szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy 77 méter hosszú gőzhajó roncsait találták meg az Ontario-tó mélyén. A brit építésű jármű csaknem 90 évvel ezelőtt süllyedt el, hogy összeütközött egy másik hajóval – közölte a leletet megtaláló búvárcsoport kedden. A Nisbet Grammer nevű hajót 153 méteres mélységben, a New York állambeli Somersettől 13 kilométerre találták meg.

A gőzhajó gabonát szállított Buffalóból Montrealba, amikor 1926. május 31-én a reggeli sűrű ködben összeütközött a Dalwarnic nevű gőzössel.

A megsérült hajó alig 15 perc alatt süllyedt az Ontario-tó fenekére, de a fedélzeten tartózkodókat sikerült kimentenie a Dalwarnic legénységének.

Jim Kennard, a kutatócsapat tagja elmondta, hogy a hajót augusztusban találták meg hanglokátorok segítségével. Távirányítású eszközzel készítettek felvételt a hajóroncsról, ez alapján azonosították – hat éve tartó kutatásuk érte el így célját.

A Nisbet Grammer egy angliai hajógyárban készült 1926-ban. Úgynevezett canaller volt: ezek a gőzhajók gabonát, szenet és egyéb termékeket szállítottak a Welland-csatornán keresztül az Erie-tó és az Ontario-tó kikötőibe.

A hajó a legnagyobb acélgőzös, amely valaha elsüllyedt az Ontario-tóban – mondta Kennard. A búvárok több mint 200 négyzetkilométernyi területet vizsgáltak át, míg a roncsra bukkantak.

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Karbantartás miatt leállítják a csővezetéket, amelyiken az orosz gáz jön Magyarországra

Karbantartás miatt leállítják a csővezetéket, amelyiken az orosz gáz jön Magyarországra

Se greenwashing, se greenhushing: tilos mellébeszélni, amikor egy cég meghatározza ESG-céljait

Se greenwashing, se greenhushing: tilos mellébeszélni, amikor egy cég meghatározza ESG-céljait

Pofon járt a pesti fiatalembernek, aki nem vette le a kalapját a máriabesnyői zarándokok előtt

Pofon járt a pesti fiatalembernek, aki nem vette le a kalapját a máriabesnyői zarándokok előtt