Egy kisebb vagyont adtak Einstein olasz nyelvű leveléért
Hetvenötezer euróért, vagyis átszámítva 23 millió forintért kelt el Albert Einstein egyik olaszul írt levele egy olaszországi internetes árverésen.
A mindössze néhány soros levelet 55 ezer eurós induló áron kínálták az RR Auctions oldalán, egy névtelenségben maradó licitáló kínálta érte a legtöbbet.
Az 1925. július 12-i keltezésű levelet Einstein egy olasz fizikusnak, az akkor a La Sapienza Egyetem oktató Giovanni Giorginak írta.
A levélben a relativitáselmélet atyja olasz kollégájával egyetértve bírált egy mások által végzett kísérletet, amelynek célja egy 19. században bevezetett hipotetikus közeg, az éter létezésének bizonyítása volt.
A korabeli fizikusok az étert szorosan az abszolút térhez kapcsolták. Úgy gondolták, hogy az éter az egész teret kitölti, ahhoz viszonyítható az abszolút sebesség és az abszolút idő. Az éter fogalmát a speciális relativitáselmélet meghaladta.
"Isten nagyobb eleganciával és intelligenciával teremtette meg a világot" – írta olasz kollégájának az elméleti fizikus.
Einstein kamaszkorától beszélte az olaszt, mert családja egy része korábban Olaszországba költözött.
A Giorginak küldött levél csak egyike az elmúlt években árverésre bocsátott Einstein-leveleknek, amelyeknek némelyikéért több százezer eurót is megadtak.