szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Rekordidő, 1 óra 45 perc alatt tette meg motorcsónakon az Egyesült Államok és Kuba közötti utat egy német vállalkozó, Roger Klüh.

Egy düsseldorfi férfi Apache Star nevű hajóján tette meg a floridai Key West és a Havanna közti 160 kilométeres szakaszt – közölte a kubai főváros jachtklubja. Az eddigi rekordot 1958-ban állították fel, akkor 6 óra 23 perc alatt tették meg a távolságot.

Az Apache Star 15 méter hosszú versenymotorcsónak 2700 lóerős, és akár 167 kilométer per órás sebességre is képes.

Klüh a rekord megdöntésében nemcsak sportteljesítményt lát, a népek közötti egyetértéshez kíván hozzájárulni. Mint mondta, rekordja csak az Egyesült Államok és Kuba kapcsolatának javulásával vált lehetővé. A két ország közti viszony javulásának eredményeként az egykori profi jéghokis Kubától és az Egyesült Államoktól is engedélyt kapott projektjéhez.

Kínai hátterű cég bonyolítja a magyar honvédség vasúti szállításait

Kínai hátterű cég bonyolítja a magyar honvédség vasúti szállításait

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban