szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Csaknem kétmillió izzóval öltöztette karácsonyi fénybe házát és udvarát egy család Horvátországban, a kivilágított birtokra körülelül 80 ezer turistát várnak. A Zágrábtól keletre elhelyezkedő Grabovnicán január 9-ig látható a karácsonyi csodakert.

A hathektáros birtok először 2002-ben kapott ünnepi díszvilágítást, bár akkor még "mindössze" 70 ezer égő ontotta fényét. A családfő, Zlatko Salaj azt mondta, hogy gyerekkori álmát valósította meg az ünnepi világítással. Az ideire három hónapig készült.

2012-ben így nézett ki a fényparádé.

Így pedig 2013-ban.

Ahogy évről évre bővítik a fénykertet, úgy növekszik a látogatók száma is. Salaj arról is beszélt, hogy az idén több mint száz busznyi turistát várnak, ez tíz százalékkal több, mint tavaly, amikor 70 ezer látogatták meg a birtokot.

Az idei fotókat a horvát Telegram oldalán tették közzé.

A téli látványosság mellett kísérőprogramok is várják az érdeklődőket, köztük kézműves foglalkozás, kirakodóvásár és kóstolók.

A családfő utalt arra, hogy a fényűzésük költséges: idén majdnem 1 millió kuna, vagyis átszámítva nagyjából 43 millió forint megy el rá. A kiadásokat a belépőjegyek árából és különböző támogatásokból fedezik – tette hozzá.

Jön a tavaszi időjárás, a jövő héten már 20 fok is lehet

Jön a tavaszi időjárás, a jövő héten már 20 fok is lehet

Putyin észak-koreai pártfunkcionáriust fogadott Moszkvában

Putyin észak-koreai pártfunkcionáriust fogadott Moszkvában

819 millió euróval csökkent a szolgáltatások külkereskedelmi egyenlege tavaly év végén

819 millió euróval csökkent a szolgáltatások külkereskedelmi egyenlege tavaly év végén

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából