szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Rendhagyó módon, a Budapesti Atlétikai Szövetség által szervezett 16.

Rendhagyó módon, a Budapesti Atlétikai Szövetség által szervezett 16. Palota Kupa (Budapest Mezei Futóbajnoksága) rendezvény keretein belül rendezi meg az egészséges életmódot követő kutyatartók és négylábú társaik versenyét a Felelős Állatbarátok Közhasznú Egyesülete vasárnap Rákospalotán. A hat évvel ezelőtt indult kezdeményezés célja, hogy népszerűsítse az egészséges életmódot és a felelős állattartást.

Idén az örökbefogadásra is szeretnénk felhívni a figyelmet, ezért sétáltató napot is szervez a Vigyél Haza Alapítvány - mondta Temesváry Kriszta, a FÁBE elnöke az MTI-nek.

A "KutyaFutta" rajtja vasárnap a Pólus Center hátsó parkolójában 14 óra 25 perckor lesz, a résztvevőknek 2800 méteres távot kell megtenni négylábú kedvenceikkel együtt. A verseny előtt, 12 órától ingyenes állatorvosi tanácsadást tartunk, valamint a látogatók megismerkedhetnek az egyesület oktató-nevelői programjaival is - tette hozzá Temesváry Kriszta.

A tavalyi, városligeti versenyen több mint négyszázan vettek részt. A mostani megmérettetésre is több száz jelentkezőt várunk, de aki később szeretne csatlakozni, annak nevezését a helyszínen is elfogadjuk - hangoztatta.

Nevezni profi és amatőr kategóriában március 22-ig lehet. A versenyről bővebben a www.kutyafutta.hu honlapon olvashatnak az érdeklődők.

Autófosztogató bandát kaptak el Győrben, 17 és 18 éves is van köztük

Autófosztogató bandát kaptak el Győrben, 17 és 18 éves is van köztük

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

Vatikán: A pápánál hétfőn két alkalommal is akut légzési elégtelenség merült fel

Vatikán: A pápánál hétfőn két alkalommal is akut légzési elégtelenség merült fel

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is