„Ha éhséglázadás lesz, akkor azt le kell verni, és végre rendet kell teremteni” – mondta a Heteknek a monoki polgármester. „Nem tudom, mikor süllyedtünk utoljára ilyen mélyre” – kommentálta Ferge Zsuzsa a februári Beszélőben Szepessy Zsolt szavait. Az értehetőség kedvéért: a polgármester Szűcs Erika szociális miniszter kijelentésére reagált, aki januárban attól tartott, hogy a drasztikus megszorítások éhséglázadásokhoz vezethetnek. Azóta persze már más szelek fújnak a kormány szociális érzékenységét illetően is.

Noha Ferge Zsuzsa, a szociális gondolat hazai vezéralakja célzottan nem tér ki arra, mi bőszíti Szepessy szavaiban, az interjúból kiderül, az elesettekkel való szolidaritás elpárolgása dühíti a leginkább. A helyzet korábban sem volt túl jó, de az utóbbi időszak eseményei a – Ferge szavaival – „szegények szívatásának” egyértelmű tendenciájáról tanúskodnak.

Ferge Zsuzsa. Aluljáróban. © Bánkuti András

Az állam képtelen elfogadni például azt az esetet, hogy valaki azért munkanélküli, mert egyszerűen nincs számára munka. Az idén hatályba lépett szociális és munkaügyi szigorítások azt üzenik, hogy a kormány szerint mindenkinek lehet munkája, csak akarnia kell. Teljesen értelmetlen például, véli Ferge, hogy mostantól nem hét, hanem csak öt nappal korábban kell jelezni a munkanélkülinek, hogy munkába kell állnia.

A törvények már 2000 óta lehetővé tették, amit a kormány Út a Munkához programnak, a sajtó pedig monoki modellnek nevez. A feketemunkástól vagy az együtt nem működőtől eddig is meg lehetett vonni a segélyt. Miközben a munka- és jövedelem nélkülieknek legalább a fele, 150 ezer ember egy kanyit sem kapott/kap az államtól.

1992 óta ötvenszer módosították a szociális törvényt, márpedig, mondja Ferge, így nem lehet értelmes szociálpolitikát csinálni.

A szociológus szerint árulkodó az is, hogy éppen az alsó rétegek feketemunkáját akarják megtorolni, miközben az „okos polgármester tudja, hogy ha azt akarja, hogy ezek a családok ne lopjanak, és ne haljanak éhen, akkor odaadja a segélyt, és hagyja őket feketén dolgozni”. Empirikus kutatásai igazolják: a feketemunka közelebb visz a piachoz, mint a közmunka. Utóbbinak értelmes válfajából egyébként is hiány mutatkozik, pedig Ferge valamiféle magyar New Deal-t látna szívesen.

Az interjúkészítő Varró Szilvia rákérdez arra, hogyan értékeli most korábbi nyílt kiállását a Gyurcsány-kormány mellett. Ferge elismeri, hogy a beígért gyermekszegénység-ellenes program gyakorlatilag nem valósult meg, a milliárdokat intézmény-felújításra költötték el, ami persze jó, „csak éppen a gyerekprogram nem erről szólt”. A gyerekeket előbb megelőzte az iskola, aztán valami más. „Gyurcsány néha fellángol, majd lelohad” – világította meg a tudós a sikertelenség egyik pszichés vonatkozását.

Az interjú kitér a felerősödő cigányellenes tendenciákra. Ferge szerint „a szocialisták között is iszonyúan fertőz a náci gondolkodásmód”, és nem pártok szerint oszlik meg a hazai rasszizmus. A szociológus szerint nem lehet kérdés, meneszteni kellett volna Miskolc rendőrkapitányát, aki arról beszélt, hogy városában a rablásokat kizárólag cigányok követték el. „Amikor […] azt mondja, hogy minden rablást a cigányok követnek el, azt csak úgy lehet érteni, hogy minden cigány bűnöző” – summáz a társadalomkutató.

Ferge itt biztosan téved. Sokan vannak, akik ezt nem így gondolják. Az Élet és Irodalomban kibontakozó vitában így többen is osztották Léderer Pál álláspontját, hogy a kapitány állítását csak „manifeszt rosszindulattal” lehet rasszistának minősíteni. S hogy a tűréshatárok mennyire eltérőek, azt a Heti Válasz cigány publicistája is bizonyítja, aki felveti, hogy „még a véresszájúnak tartott Bayer Zsolt sem mondja sehol, hogy minden cigány bűnöző. Csak vannak, akik ezt nagyon szeretnék hallani végre, hogy aztán majd azonnal megvédhessenek minket. A cigányokat” – írja Forgács István.

De vajon szabatosan ki kell-e valamit ahhoz mondani, hogy érthetővé váljék, vagy elég a ráutaló magatartás? Léderer és Forgács szerint nem elég. Ferge szerint elég. A mostani közhangulatban szerinte másként csengenek a szavak, úgy látja ugyanis, hogy legalább húsz éve tart az a politika, amely szisztematikusan löki a mélybe a hazai cigányságot. Igaz ugyan, hogy a létminimum alatt élő hárommillió ember 25–30 százaléka lehet cigány, és még a legeslegszegényebbek fele sem roma, tehát nem kell ahhoz cigánynak lenni, hogy az ember nyomorult legyen, de a cigányok bizonyíthatóan jobban szegényedtek, mint a többség. És a statisztika nem tudja megmutatni, hogy „a pocsék lakás, a gyerekeknek a visszatérő éhsége mellett mekkora gyűlölettel kell szembenézniük” a származásuk miatt.

Beszélő, 2009/2