Mi tehetett volna a rendszerváltás idején és utána a kelet-európai értelmiség? Milyen strukturális problémákkal kellene szembesíteni a társadalmat ma? Szalai Erzsébet szociológus szerint egy időre eltűnt, de mostanában újra születőben a rendszerkritikus értelmiség, és új utakat kínál. Ő bizakodik, míg mások kétkednek az entellektüelek élharcos szerepét illetően.

„A kritikai gondolkodók azért kicsit haragszanak a »népre«. A liberálisok azért, mert a »nép« többre becsüli a biztonságot a szabadságnál. A konzervatívok azért, mert a »nép« a fogyasztás bűvöletében elfordulni látszik a nemzeti értékektől. A baloldaliak pedig azért, mert a »nép« nem lázad fel a kizsákmányolói ellen” – összegezi szellemesen kritikáját a kritikai értelmiségről Szalai Erzsébet szociológus. Elemzése azonban éppen nem az értelmiség kritikai irányának bírálata, dolgozatát éppenséggel a kelet-európai, jelesül a magyar gondolkodók rendszerkritikusságának a szerző szerint kárhozatos hiánya szülte.

Szalai a kelet-európai újkapitalizmusok és a globalizáció szenvedélyes bírálója, aki térségünk átalakulásának „nagy kérdései”, illetve az értelmiség viszonyával kapcsolatos téziseit először az Amerikai Szociológus Társaság (ASA) közgyűlésén adta elő 2004-ben, s tavaly vitát kezdeményezett róla az MTA Politikai Tudományok Intézetében (PTI). Ezt a tudós diskurzust publikálta legutóbbi számában a Politikatudományi Szemle.

Nagy kérdések

Szalai Erzsébet provokálni akar, s ez láthatóan sikerül is neki, noha nem mindig állításai eredetisége hozza tűzbe vitapartnereit. A professzor asszony nem kevesebbet állít, mint hogy az értelmiség döntő többsége behódolt, meghátrált az átalakulás elsőszámú haszonélvezői, „a gazdasági hatalom legfőbb birtokosai”, a multinacionális vállalatok tulajdonosai és vezető menedzserei előtt. Az értelmiségi vitákat „a politikai pártok tematizálják”, nem csoda hát, ha a rendszerváltás és az új struktúra nagy kérdéseivel igazándiból nem is foglalkoznak. Mik is voltak/lennének ezek Szalai szerint? 1) Kikből áll majd az átalakulás utáni új elit? 2) Hogyan történjen az állami vagyon transzformációja, a privatizáció? 3) Milyen szerepet vigyen az átalakulásban az állam? 4) És a legfontosabb: „milyen sajátos hatást gyakorol a globalizáció az átalakuló országokra?”

Úgy véli, azért sem születhetett (jó) válasz a terítékre kerülő kérdésekre, mert egyrészt a nemzetközi nagytőke mintegy ’kinézte’ magának térségünket, a csökkenő profitját innen kívánta növelni, és a neoliberális reformok terepévé tett bennünket; másrészt a civil társadalom hiánya megakadályozza, hogy működjenek „a kollektív önvédelem mechanizmusai”. Ezek szerint Kelet-Európa a „klasszikus félperifériás újkapitalizmusok” térségévé vált, amelyben például csak akkora mozgástere maradt a helyi gazdaságpolitikai eliteknek is, hogy ’szabadon’ eldönthetik, a gazdasági elitek megtollasodása érdekében inkább a középrétegeket vagy a szegényeket kopasztják-e meg.

Piackutatás

Állítása szemléltetésére idéz egy tantörténetet, amely szerint az egyszeri szerencsejátékos hamiskártyásokkal játszik, és mindig veszt, de sohasem panaszkodik. S amikor barátai értetlenkednek, lemondóan így válaszol: „Tudom, hogy hamiskártyások, de ez az egyetlen játéklehetőség a városban.” Szalai szerint a hamiskártyások felelnek meg „a nemzetközi pénzügyi-gazdasági szuperstruktúrának”, az egyszeri játékos pedig a kelet-európai félperifériáknak.

Szerzőnk képtelen belenyugodni ebbe a szerinte ’egyoldalú játékba’. És nem fogadja el, hogy az értelmiség, legalábbis annak arra hivatott része nem száll szembe a status quóval, sőt egyenesen „demobilizálta” (megbénította) a rendszerváltás idején az ő bábáskodásával létrejött civil mozgalmakat. A szociológus rosszalja, hogy az értelmiség nagy része „összefonódik” a politikai és a gazdasági elitekkel. A szerző a piacosodó intelligenciának három „piacát” különíti el: a médiasztárokét, az egyetemeken és az akadémiai világban mozgó szaktudományos értelmiségiekét, illetve a szolgáltató értelmiségiekét, akik a többi elit keresletét elégítik ki. Csoportosítása önkényesnek tűnik. Nem csak nekünk, magának Szalainak is. Az értelmiségiek három piacáról előbb bebizonyítja, hogy nem is valódi, önszabályozó piacok, utóbb pedig, hogy voltaképpen az efféle szerepre kárhoztatott ’illetők’ nem is értelmiségiek valójában.

Országunkat egy konstrukcióért (Oldaltörés)

Írásában nem titkolja, ideálja a „piaci” „értelmiséggel” szemben (amely, mint láttuk, se nem piaci, se nem értelmiség) lassan megszülető kritikai értelmiség. S hogy az meg mitől kritikai, és mitől értelmiség? 1) „Amennyire lehetséges”, kívül áll a hatalmi mechanizmusokon. 2) Képes a gazdag társadalomismeretét és az elméleti igényességet ötvözni. 3) Tagadja az értékmenetes tudományos megközelítés dogmáját.

Nem értelmiségi, kritikus

Vitapartnerei közül Kovách Imre nem tudja értelmezni a két értelmiségtípus szembeállítását, „mert akiket én a kritikai értelmiség képviselőinek gondolok, úgy tűnik, saját piacukat teremtik meg kritikai értelmiségi ethoszukkal.” A PTI igazgatóhelyettese szerint az sem igaz, hogy marginalizálódnának, „társadalmi helyzetük sokak szemében kivételes. Nagyobb értelmiségi csoportokban valóságos hatalomként értelmezhető befolyással rendelkeznek.”

Boda Zsolt is megpróbál értelmet adni a fogalomnak, noha nem úgy, ahogy Szalai, akinek a megközelítését „osteuropainak” tekinti. Szerinte Szalai értelmezésében nagy adag paternalizmus van, miszerint „az értelmiség rendelkezik olyan kompetenciákkal, amelyek valahogyan kitüntetett helyzetbe hozzák, mintegy alkalmassá teszik őt arra, hogy a társadalom nevében vagy ahelyett lépjen fel.” Boda úgy véli, a fennálló renddel szembeni normatív és nyilvános kritika kinyilvánítása nem értelmiségi vagy tudományos ’privilégium’, ő egyszerűen szívesebben látna aktív, kritikus állampolgárokat.

Hasonló következtetésre jut Tölgyessy Péter politikai elemző, miközben megközelítése eltér Bodáétól, miszerint liberális konzervatív. Érvei nagyon hasonlatosak a „reakciós” brit Paul Johnsonéhoz, aki vitriolos, gonosz és szellemes írásaiban nagy élvezettel leplezett le világmegváltó (persze, baloldali) entellektüeleket. „Jóllehet antiliberális vagy diktatórikus államhatalmak alkalmazták, [a mindenáron való társadalom-átalakítás] egész rendszerét, összes tervét entellektüelek munkálták ki. (…) Az értelmiségiek távolról sem individualisták, távolról sem nonkonformisták, inkább bizonyos szabályszerű magatartási mintákat követnek. (…) Ez az, ami tömegükben olyan veszedelmessé teszi őket. (…) az értelmiségiek szeretnek megfeledkezni [arról]: hogy az emberek fontosabbak, mint a koncepciók” – írja Johnson.

A konstrukció logikája

Szalai „írása és egész életműve kísérlet a kelet-európai értelmiség küldetéses szerepének felélesztésére. (…) A hazai helyzet leírásának némely részletelemét régóta hasonlóképpen látom. Ám Szalai Erzsébet marxizáló fogalomrendszere sodró lendülettel visz olyan eszmei konstrukciók felé, amelyek váza nemigen lehet más, mint a létező világrendszer tagadása. Ahol a konstrukció logikája hamarjában fölébe keveredik a neki ellentmondó tényeknek. (…) Éppen térségünk XX. századi története mutatja, hogy a nagy rendszerkritikus konstrukciók nevében fellépő politikai erők mennyi rettenetet szabadíthatnak ránk” – rímelnek Tölgyessy mondatai Johnsonéra.

Végezetül egy aprócska példa Szalainak a politikai elemző által kifogásolt módszerére. Szociológus szerzőnk rendszerkritikusan megállapítja, hogy a tudományos kutatások finanszírozási rendszere csak „korlátozottan közvetít valós társadalmi igényeket. A gazdasági elit érdekei egész tudományterületek létalapjait ingathatják meg.” Aztán példaként hozza, hogy a pszichés problémák gyógyszeres kezelése egyre inkább visszaszorítja a hagyományos pszichoterápiás szemléletet és gyakorlatot. Mindezt a nagy gyógyszergyártó monopóliumok agresszív előretörésével magyarázza. Ami akár igaz is lehet. Csakhogy nagy a gyanúnk, ha a gyárak nyomulása (vagy akár a betegek érdekeit [is] szolgáló gyógyszerfejlesztés) nem lenne ennyire sikeres, akkor, meglehet, Szalai a pszichiáterlobbi monopolpozíciójának rendszereken átívelő konzerválásáról írna, amely veszélyeztetve a gyógyulni vágyók egészségét sikeresen akadályozza a korszerű gyógymódok terjedését itt, a félperiférián. A kritikai konstrukciójához akár ez is passzolna.

(Politikatudományi Szemle, 2008/3)

Zádori Zsolt

Sorkövető Sorkövető

Velünk élő kádárizmus a bíróságokon

A mai magyar bírósági igazgatás parlagias, rendies, retrográd, képtelen megfelelni a demokratikus társadalom és a változások támasztotta követelményeknek. Fleck Zoltán tudós és szókimondó kritikája az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsról (OIT) és a bíróság igazgatási szervezetéről.

Sorkövető Itthon

Mennyire nyögdíj a nyugdíj?

Hullámvasutat járt be Károly bácsi és Irma néni nyugdíjának reálértéke, hogy aztán 2006-ban elérje az 1990-es szintet. Tavaly pedig beindult a csökkenés, idén se lesz túl jó évük. Ők ugyan csak kitalált figurák, de a számok valósak. A Statisztikai Szemle esettanulmánya egy háztartáskönyvet dolgoz fel, amiből kiderül, hogy a nyugdíjasok létfenntartási költségeinek aránya 17 év alatt másfélszeresére nőtt.

Sorkövető

A zsebünk übereli politikai szimpátiánkat

Miért szavaztak a választók tömegesen a vizitdíj, a kórházi napidíj és a felsőoktatási tandíj ellen? A kormány figyelmeztetése, megbüntetése vagy pedig az új kiadásokkal szembeni ellenállás az elutasítás fő motívuma? Miért becsülték alá a szavazási hajlandóságot a közvélemény-kutatók?

Sorkövető

Zöld offenzíva nélkül megsülünk Budapesten

Minél több zöldterületet szeretnének a városlakók. Ezért aztán, aki teheti, peremterületekre, kertvárosokba vagy környező településekre vándorol ki, ami tovább roncsolja a város zöldövezeti tartalékait. Lehetne másképpen is: Budapest szomjúhozza a „városfalakon belüli” parkokat, kerteket és tetőkerteket. Zöldek szerint tragikus a helyzet a fővárosban, önkormányzati vezetők szerint éppen hogy egyre jobb, a tájépítészek pedig vitatkoznak.

Itthon

Ki a kedvenc politológusa? Válasszon magának!

Tudós szerzők szerint a politológus éppúgy gyűjtőfogalom, mint az orvos, a jogász vagy a közgazdász. Akár ötféle szerepben is tündökölhet, vegyítheti, felcserélheti azokat, de csak akkor, ha a határok láthatóak maradnak. Függetlenség? Elfogulatlanság? Szakszerűség? Lényeglátás? A magyar szakma az öndefiníciójával küszködik.

ISSN Sorkövető

A közgazdászoknak nem volt receptjük a rendszerváltáshoz

Közép-Kelet-Európában egyszeri, egyedi történelmi folyamat volt a rendszerváltás, aminek leírására és segítésére nem állt készen a közgazdász szakma meg a nemzetközi intézményrendszer. Nem vol receptjük. De másnak se nagyon. A helyzet a „rendszervákuum” megszűnte óta sok tekintetben megváltozott – véli Csaba László közgazdász.

ISSN Sorkövető

Ó, bárcsak kizsákmányolnának!

Még az is elviselhetőbb, ha nagybeteg van a családban, mintha a háztartás rendszeres munkajövedelem nélkül marad – vélik a magyar szegények. A foglalkoztatási adataink messze elmaradnak a nyugat-európaiaktól, és ez nem csalóka adat. A magyar munkapiac képtelen felszívni az iskolázatlanokat, a feketegazdaságnak sem kellenek igazán. Holott társadalomtudósok állítják, ez egyáltalán nem szükségszerű.

Sorkövető

Ön politikus. Akar róla beszélni?

Miért nem írnak memoárokat a magyar politikusok? Szemérmesség, írástudatlanság, a közönség érdeklődésének vagy a hagyománynak hiánya teszi-e, hogy hatalmon lévő vagy visszavonuló politikusaink elvétve ragadnak tollat, hogy emlékeiket, életük-tevékenységük személyes olvasatát a nagyérdeművel megosszák? Demszky Gábor felmenőinek XX. századi történetéről ír.

Nem lehet kapni a rotavírus elleni egyik védőoltást

Nem lehet kapni a rotavírus elleni egyik védőoltást

Facebook: A Mediaworks megszegte a szabályzatot, zárolva marad hirdetési fiókja

Facebook: A Mediaworks megszegte a szabályzatot, zárolva marad hirdetési fiókja

Fotó: Autóval ütközött egy villamos az Alkotás utcában

Fotó: Autóval ütközött egy villamos az Alkotás utcában

Hivatalos: terrorizmussal vádolják a christchurchi lövöldözőt

Hivatalos: terrorizmussal vádolják a christchurchi lövöldözőt

Húsznál is több sérült egy zsolnai buszbalesetben

Húsznál is több sérült egy zsolnai buszbalesetben

„Akkor adjál helyettük száz fehéret!” – Toroczkai saját falujában így megy a rendcsinálás

„Akkor adjál helyettük száz fehéret!” – Toroczkai saját falujában így megy a rendcsinálás