hvg.hu: - Számít, hogy sikerélménnyel érkeztél a válogatott felkészülésére?

- Mindig jobb egy győzelem után elkezdeni egy felkészülést, pláne egy ilyen hosszú és nehéz felkészülést. Plusz erőt ad. Benned marad a sikerélmény, hogy nyertünk, megoldottunk egy nehéz feladatot. Hogy amit célként kitűztünk, azt megcsináltuk. Ha kikaptunk volna, rosszabb szájízzel jöttem volna le. Bár abból is tudtam volna meríteni: akkor azért akarnék még jobban nyerni az olimpián. Mind a kettő jó, azt hiszem.

De azért is volt jó az a győzelem, mert a Reccót azért csinálták, hogy nyerjen. És ha ez a tavalyi évhez hasonlóan most sem sikerült volna, az tényleg óriási csalódás lett volna mindannyiunknak. Ha nyerünk, az a normális, ha nem, abból van a gáz. Tehát mi igazából azért nyerünk, hogy ne kapjunk ki. És igaz, hogy a Recco egy összevásárolt csapat, sokféle nációval, idén mégis nagyon együtt voltunk. Senki nem akarta külön megoldani a feladatot, együtt volt a sok klasszis, a kisebb-nagyobb egókkal is egész évben csapatként működtünk. Ezt akartuk megmutatni, hogy csapatként tudunk nyerni és nem az van, hogy a csomó jó játékos közül majd valaki megoldja.

- Te mindig alá tudod rendelni az egódat?

- Igen. Ez a lényege a vízilabdának és a csapatsportágaknak is: mindenki tegye hozzá a saját részét, a saját jó oldalát a csapat érdekéhez. Úgyis napi hősök vannak, minden meccsen újak születnek, nem érdemes ezzel foglalkozni. Hanem amikor nyerünk, akkor mindannyian királyok vagyunk. Én pont ezt szeretem a vízilabdában: ez egy nagy család, amiben mindenki segíti a másikat. Ami nem azt jelenti, hogy nem szeretek gólt lőni, mert az egy baromi jó érzés, de ugyanilyen jó gólpasszt adni a társamnak vagy védekezésben valami hasznosat csinálni. Mindig az a lényeg, hogy a csapatnak jó legyen.

- Mi a te részed ebben az egészben?

- Azt hiszem, a rutinom fontos lehet, meg kiélezett szituációban a higgadtság. És hogy összefogjam a csapatot a vízben. Adni a passzokat, esetleg lőni pár gólt is, ha úgy adódik. És persze, hogy a védekezésből kivegyem a részemet. Szeretek mindenhol ott lenni kicsit.

- A 13 foglalkozat?

- Mindannyian arra várunk, hogy meglegyen a csapat, mert akkor az a 13 már nyugodtan készülhet. Az a 13 tud gyakorolni, aki megy az olimpiára.

- Van benned kérdőjel, hogy benne leszel-e?

- Öszintén? Nincs. Gondolom, hogy Dénes is azért szerette volna, hogy visszajöjjek, mert azt gondolja, segíthetem a csapatot. Bármi megtörténhet, de azért bízom magamban.

- A felkészülésben neked mi a legnehezebb?

- A hosszú és a kemény része… Nekem az a fontos, hogy jusson idő pihenésre, hiszen így idősebb korban egy sportolónak fontos, hogy rendesen regenerálódjon az edzések után. Tehát meg tudom majd csinálni az edzésmunkát, csak megfelelő pihenőidő kell hozzá, amiben szerintem Dénes is partner lesz, hiszen elég régóta ismer minket.

- Van különbség, hogy mit hogyan élsz meg?

- Ugyanolyan lelkes és motivált vagyok, mint eddig, ami nem is lehetne másként, mert az olimpia tényleg az egyik legnagyobb dolog egy sportoló életében. Ugyanolyan várakozással vagyok, mint az első olimpia előtt. Na jó, ez nem igaz. Az első egy teljesen más élmény volt. Viszont mivel tudom, milyen egy olimpia, talán még jobban várom, mint a többiek. Már ott lenni is óriási dolog – vannak sportolók, akiknek ez a nagy álmuk. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a mi álmaink arról szólnak, hogy olimpiát nyerjünk.

"Sikeres szezonunk volt a Vasassal klubszinten, még akkor is, ha a Final Fourban nem sikerült jobb eredményt elérni (negyedik lett a Vasas, a Recco, a Rijeka és a Zágráb mögött – a szerk.). Ez pár napig nagyon bántott, annak ellenére is, hogy papírforma volt, hogy a világ legjobb csapata, a Recco megver minket. A Zágráb elleni bronzmeccset kellett volna megnyerni és akkor azt mondhattuk volna, hogy ez egy tisztességes Final Four volt. Így most azt kell megbecsülnünk és annak kell örülnünk, hogy idén a Vasas a világ legjobb négy csapata közé tartozott. Oda, ahova nagyon sok csapat csak áhítozott.

És nem is ez a szereplés volt az igazán nagy csalódás, hanem ami utána következett: a hazaérkezésünk után közölték velem a Vasas vezetői, hogy a csökkenő anyagi források miatt nem tudnak megtartani. Ami elég váratlanul ért, nem volt B-tervem, hiszen azt kérték, a Final Fourig ne tárgyaljunk más csapatokkal és én ehhez tartottam magam. Úgyhogy ez egy nagy csalódás, rá is ment a múlt hetem. Nem arról szólt, hogy milyen jó volt ez az év együtt, nem az örömködésről, a közös búcsúbulikról, hanem arról, hogy megy szét a Vasas. Szóval jó, hogy most a válogatott felkészüléssel új impulzus érkezik, a hétvégén már arra figyeltem, hogy mindjárt kezdődik.

Rakosgattam össze a fejemben a mozaikokat, hogy milyen szerelést kell hoznom, milyen orvosi papírokat, mikor mit kell majd csinálni. Ami eddig csak egy nagy massza volt, amiről mindennap eszembe jutott az olimpia. Most meg már konkretizálódott minden, elkezdődött a kemény munka.

A sokadik felkészülést kezdem a válogatottal, most a felkészülési idő az egyik nagy különbség az eddigiekhez képest. Elég sok időnk van, ami alatt elég sok és elég fontos meccset fogunk játszani. Írországban, Olaszországban, Amerikában és a Vodafone Kupán is megmérkőzünk a világ élvonalával, vagyis elég sok alkalmunk lesz letesztelni magunkat. Nem arról szól tehát, hogy ide-oda megyünk és könnyű meccseket játszogatunk, hanem beleugrunk a mélyvízbe. És fontos, hogy sikerélménnyel jöjjünk majd el ezekről a tornákról.

Kettős front lesz tehát, egyrészt fizikailag rendbe kell tennünk magunkat, hogy bírjuk, másrészt ezeken a meccseken már jól kell játszanunk. Én ezt úgy igyekszem most is megcsinálni, hogy amikor jön az „elfáradok és nem fogom bírni” érzés, gyorsan kiütöm a fejemben ezt a kapcsolót.

Az első másfél óra után, az úszás végére nagyon elfáradtam. Azért is, mert Dénes nem annyira vette figyelembe a kilenc újonnan érkezőnek, hogy egy hét pihenőből jöttek, míg a csapat másik fele már egy hete edzett. Mondjuk, szólt is, hogy nekünk bele kell kalkulálnunk, hogy nehezebb lesz az első pár nap. Aztán a végén dicsért minket, hogy egész jól megálltuk a helyünket."

"Már jólesett az edzés, bár mentálisan kicsit tudtam volna még hanyagolni a pólót. Mindenesetre felfrissített.  Bár nagyon sokat foglalkoztam pólóval, nyolc hónapon át akkor is ott volt a fejemben, amikor nem volt edzés vagy meccs. Ezzel nincs arányban ez az egy hét pihenő.

A felkészülés olyan, mint amikor feszíti az íjász a húrt és a megfelelő pillanatban kell elengedni, hogy pont jó ereje meg íve legyen. A szezonom ilyen szempontból úgy érzem, rendben volt, ha nem is a tábla kellős közepébe talált be a nyílvessző (a BL-döntőben a Rijeka kikapott a Reccótól – a szerk.), de a lényeg, hogy az időzítés rendben volt. Most ezen a héten meg kivesszük a tokból az újabb íjat, behelyezzük és csináljuk elölről az egészet.

Már nem tudom megmondani, milyen volt a pekingi nyár az olimpia előtt. Ez a mostani nagyon kemény, látom, hogy masszív lesz ez a két és fél hónap. Jót is fog tenni a csapatnak, biztos vagyok benne. Én már négy éve sem a keretszűkítés miatt aggódtam, annyira egyértelműen arra készültem, hogy én is olimpiai bajnokká váljak ezekkel a rendkívüli sportemberekkel. Most leginkább azon vagyok, hogy kiélezett helyzetekben is elő tudjam venni azt a formát, amire számít tőlem az egész csapat.

Azt hiszem, az ellenfeleink nagyon félnek attól, hogy Magyarország negyedszer is az olimpiai dobogó tetejére áll. Ez nekünk is iszonyatos nagy önbizalmat ad. Szerintem ez így van rendjén. A csapatban benne van a képesség rá, ki kell hozni magunkból. Remélem, a felkészülés során minden rendben lesz és révbe érünk.

Amikor eljön az ideje és a háromszoros olimpiai bajnokok már nem folytatják tovább, akkor én leszek a híd a fiatalok, az idősebbek és az edző között. Erre nem készülök tudatosan, mert magától értetődik, hogy úgyis ennek kell következnie. Most még nem ezzel vagyok elfoglalva, más a szerepem, de tudom, hogy így lesz. És tudom majd kezelni szerintem, voltam már csapatkapitány korosztályos csapatokban, tudok hatni a játékosokra."

"Inkább a labda hiányzott, mint a víz, mert fürödni azért fürödtem az elmúlt héten… Ilyenkor, amikor szünet után kell újrakezdeni, a beugrás a legnehezebb. Illetve végül is minden nehéz, mert ez olyan sport, ahol el lehet szokni a mozgástól, hiszen nem szokványos közegben vagyunk. Kicsit dobált a víz, de azért hamar hozzászokok újra, kénytelen is leszek. Fizikai lemaradásom nincs, hiszen kilenc hónap munka után ezt az egy hetet inkább egy kisebb pihenőnek foghatjuk fel, ami segíti a nyári munkát. Holnapra már teljes értékű leszek.

Az olimpia nem hátul van valahol a gondolataimban, hanem legelöl. A mindennapok része. Igaz ez az elmúlt kilenc hónapra is, a klubszezonra, de most, hogy itt vagyunk, látjuk egymást újra a srácokkal és megvan az a légkör, ami csak a válogatottra jellemző, pláne egyértelmű. Ahogy közeledett a szezon vége, a klubban is egyre többet beszélgettünk az olimpiáról a többiekkel. Mondhatom, nagy respektje van a magyar válogatottnak. Egyelőre itt pontot tennék.

Nagyon furcsa szezonom volt, az októbert-novembert kihagytam egy kézoperáció miatt, utána néhány meccsel később már Eb-felkészülés, majd folytattuk a bajnokságot, aztán jött az olimpiai selejtező. Nagyon zaklatott szezon volt, ennek ellenére elégedett vagyok. Nem százszázalékosan, egy-két fokkal lehetett volna még jobb, de ennek is megvannak a tanulságai. A műtét után éreztem még a fájdalmat a kezemben is, ráadásul a jobb kezem volt, de játékban tudtam magam függetleníteni tőle.

Nem találok jó „rímet” arra, amit a színészeknek jelent a kulisszák illata, talán a klórszag vagy a labda gömbölyűsége, de az a hangulat, ami itt van az uszodában, mindig hiányzik. Megtisztelve érzem magam, hogy itt lehetek. Volt egy evolúciója ennek, amikor 17 évesen lejöttem edzésre, egy álom volt az egész, néztük Dumival, hogy kikkel játszhatunk együtt. Később átalakult, nőtt a szerepem, a felelősségem, de szerepekkel nem foglalkozom. Mindenkinek azt kell megtennie, amit a kapitány mond, ahhoz, hogy megnyerjük az olimpiát megint.

Nem lesz könnyű bírni a felkészülést a rengeteg meccsel és utazással, de azt sem szabad, hogy nehéznek érezzük, mert pontosan tudtuk, hogy ez vár ránk. Bízom benne, hogy megtalálom az egyensúlyt a higgadtság és az agresszió között, mert az vagyok igazából én. És akkor tudok legtöbbet segíteni a csapatnak."