Ahhoz képest, hogy pontosan egy éve ilyenkor még a halántékunkat gyűrögettük, amikor az akutális rivális klopfolta ki a csapatot, s csak úgy hullottak a gólok a kapunkba a sanghaji világbajnokságon – nos, akkor nemhogy az olimpiai elődöntő, de maga az olimpia is elérhetetlennek tűnt.

MTI / Kollányi Péter

Ám egy év elég volt ahhoz, hogy Merész András elkészüljön élete fő művével – na jó, az elsővel –, hiszen ez a női csapat tényleg bármire képes lehet most már. Az oroszok ellen sikerült túljutni a különféle fejbéli megroggyanásokon, átvészeltük a legkritikusabb helyzeteket is, ha egy picit higgadtabbak a lányok, a harmadik negyed végére megtörhették volna a gyévuskákat, végül az utolsó pillanatokig feszültségben telt az idő, sőt, a legvégén, amikor az olasz bíró nekiállt csalni, már levegőt sem mertünk venni... Hogy Caputi mitől kergült meg, nem tudni, hetven másodperccel a vége előtt még kettővel vezettünk, ehhez képest megoldotta, hogy az oroszok emberelőnyben adogassanak az utolsó tízben, immár az egyenlítésért. Ocsmány munka volt, más kérdés, hogy Merész egy rém kockázatos, ámde zseniális húzással lefojtotta az orosz hátrányt – a kapusunk kijött védőt játszani, azaz mindenkire jutott egy ember, és a kőkemény emberfogás miatt nem tudtak lőni egy darabig –, ami egyébként dupla vagy semmi volt. Ha az oroszok egyenlítenek, akkor a hosszabbításnak egy cserével mentünk volna neki, négy játékosunkat ugyanis ekkorra már kipontozták.

MTI / Kovács Anikó

Ám ez a csapat tett annyit az elmúlt évben és ezen a meccsen, hogy az égiek őket favorizálják – a négy között pedig már tényleg bármi megtörténhet.

Merész mindenesetre közölte: „Megmondtam előre, az aranyért jöttünk.”

Egyre hihetőbb, hogy akár el is vihetik.