Szabó M. István: Elhervadt a lóhere

Amikor kiderült a csoportbeosztás, titkon abban bíztunk, hogy a három tuti derbin óriási szerencsével ugyan, de összeszedünk négy pontot, és még több szerencsével (kevesebb kapott góllal) akkor játszunk még egy negyedik Eb-meccset is. Ehhez az Írországban található összes lóherét begyűjtöttük, sőt, nemcsak hogy a fotóját az ír kis növényhatározó borítójára tetettük, de még az abc szerint rendezett lexikon No.1 bejegyzése is az lett. "A lóhere". Na, ennyire bíztunk benne, hogy Trapattoni mester varázslata, benne a 14 hónapja tartó veretlenségi sorozatunk, és főként az, hogy ennyi idő alatt csak három gólt kaptunk, tovább folytatódik. Hát nem.

Giovanni Trapattoni

AP / Jon Super

Pedig a szakadó poznani esőben igazából nem rontottunk el semmit. Működött a stratégia, robotolásban sem volt hiány. Csak nem volt szerencsénk. Egy őszinte, kiskátés analízissel ez az ír-horvát azonban gyorsan kiértékelhető:

- Számítottunk rá, hogy nehéz lesz?
- Számítottunk!
- És arra, hogy rendre odaszögeznek minket a kapunkhoz?
- Arra is.
- De azért mi is támadtunk, igaz?
- Megküzdöttünk érte, és voltak valódi helyzeteink is.
- És gólt, azt rúgtunk?
- Fejeltünk!
- Azért kaptunk ki, mert rosszul játszottunk?
- Nem, nem azért!
- Hanem, mert a horvátok jobbak voltak?!
- Jobbak voltak, de nem azért nyertek.
- De a 3-1-et megérdemelték, ugye?
- Te idióta, te, melyik meccset nézted?

Simán lehetett volna ez a meccs iksz. Az első fejes rendben volt, az arra adott válaszunk is, teljesen. Azt azonban a bíró és a vonalban álló partjelző is simán benézte, hogy a második horvát gólnál Modric lövése két honfitársát is lesen találta. Az persze pech, hogy az a falábú Ward az izomból felszabadítás helyett Jelavicet szöktette. (Oké, Ward az első gólban is benne volt, mert Mandzukic védőjeként mégse normális, hogy hagyta, az a földről így fejelhessen.) Az is pech, hogy az első félidő után a másodikban is három perc után kaptunk ilyen szerencsétlen góltokat. Oké, Mandzukic mellett Given volt az, aki mind a kettőben nyakig benne volt. De az elsőnél, szerencsétlenségére (vénségére?) nem látott semmit az előtte állóktól; a második esetben pedig (illetve: az már sajnos a harmadik volt - már ami a horvát gólokat illeti) hát.... Az milyen már, hogy a kapufáról kipattanó labda homlokon üti a nyújtott karokkal még tehetetlenül az oszlop felé megnyúló kapust?

AP / Peter Morrison

Tíz évig vártunk arra, hogy megmutassuk az ír válogatott tartását a világnak, erre fel most meg ez van. Mennyi szerencse kéne ahhoz, hogy a spanyolok elleni iksz után nagyon megverjük az olaszokat?

Kósa András: Kezdetnek nem rossz, de a döntőhöz több kell

AP / Antonio Calanni

Remélem, Bilic mester akkor sem hagyja otthon az egyébként röhejes kötött sapkáját, ha az EB-döntőben már harminc fok lesz majd, egy ikonnak legyenek jellegzetes megkülönböztető jegyei, márpedig Bilic mester ikonná avanzsál ezen az Eb-n, ehhez nem férhet kétség. Ez a csapat ugyanis tényleg messzire juthat, jó, jó, ez közhely, egy rendes szurkoló tisztában volt már a ténnyel az egész torna kezdete előtt is, de ha valakinek kétségei lettek volna esetleg, akkor elég volt csak a bemutatkozást megnézni, hogy belássa: Mandzukic, Perisic, Rakitic simán felveszi a versenyt Nestával, Di Matteóval, vagy éppen Xavival, Torressel.

„Edzőmeccset csinált Bilic csapata az írek elleni mérkőzésből” – ezzel a mondattal kezdődik az UEFA.com elemzése, és teljesen igaza van Sam Adams szerzőnek. Mandzukic zseniális fejese már a harmadik percben megmutatta minden kétkedőnek: ez a meccs sajnos egyesélyes, és a lassú, nehézkes, focizni nem tudó írek mellett a horvátok többé-kevésbé azt csinálnak majd, amit akarnak. Az ember igazából megsajnálta Giovanni Trapattonit: nem csak azért, mert az agg mestert véletlenül ledöntötte a lábáról Mandzukic az első félidő végén (szerencsére nem lett belőle harag), hanem inkább azért, mert megpróbálta elképzelni: a Milant, Intert, Bayern Münchent is edző Trap vajon mit érezhet, ha egy McGeady-t kell egy Cox-ra, egy Doyle-t egy Waltersre, vagy egy Keane-t egy Longra cserélnie? Biztos, hogy jó ötlet volt ez az ír kispad – tizennégy meccses veretlenség ide, vagy oda? Az a helyzet, hogy az írek nagyjából annyira játszottak reménytelenül, mint Budapesten.

AP / Antonio Calanni

Pedig még a szakadó eső is nekik kedvezett. De szerencsére ez semmit nem számított Bilic alakulatának. Na jó, persze a fél csapat Angliában, Oroszországban, vagy Ukrajnában játszik évek óta, ők is hozzá lehetnek szokva a mostoha körülményekhez. Nem is okozott gondot a csúszós fű, sőt, még sokkal jobban kidomborodott a technikai fölény. Vagyis nem jött be Szabó M. kolléga várakozása: nem sikerült valamilyen csoda-taktikát kifőznie Trapattoninak, maradt a nyögvenyelős darálás, amit szerencsére könnyen elhárított az egyébként most annyira nem jól muzsikáló védelem: Corlukának azért az olaszok elleni meccsre össze kell kapnia magát.

Hogy tulajdonképpen mindhárom gólhoz óriási mázli is kellett? (Az első kettő esetében ugye ír lábról pattant Mandzukichoz, illetve Jelavichoz a labda, a harmadiknál szegény Given kapus átkozhatja a balszerencséjét.) Hogy az íreknek nem adtak meg egy jogos tizenegyest? (Schildenfeld valóban legyakta Keane-t, ez – ahogy Puhl Sándor mondta volna szigorúan – „kétségtelen tény”.) Most felejtsük el. Kezdetnek egyáltalán nem volt rossz, de az olaszok és a spanyolok ellen nyilván több kell. Elvégre a döntő a cél!

Bilic pedig ne felejtse otthon a sapkáját!