Ki védekezi szét a másikat?
Két nagy futballnemzet csapata csap össze a negyedik negyeddöntőn. Mindkettő esélyes, ha képes gólt vagy gólokat rúgni. Mindkettő játszott már nagyon jól és nagyon rosszul is ezen a tornán. Kinek melyik az igazi arca?
Anglia csapata csoportelsőként, veretlenül végzett a csoportja élén. Ez így leírva, a szigorú tényeket figyelembe véve imponáló eredmény. Azonban Roy Hodgson együttese csak a második meccsén, a svédek ellen nyújtott átlag feletti teljesítményt, küzdeni akarásból és játéktudásból egyaránt. A franciák elleni döntetlen és az ukránok elleni sovány győzelem azonban azt mutatja, hogy mégsem olyan nagy az a fölény, mint ami a puszta tényekből következne.
Megkockáztatom, hogy az angol válogatott huszadik századi futballt játszik, legalábbis az említett két mérkőzésen azt játszott. Nyögvenyelős, brusztolós, ívelgetős focit, az a szerencséjük, hogy Gerrard is ívelget, mert ő pontos, és kiváló lábú futballista. Másik szerencséjük még Wayne Rooney, aki annyira csatár, hogy ha bóklászik, akkor is jó helyen van. Visszatért az eltiltás után egy nagyon kicsi, de nagyon fontos góllal, amivel végül begyűrték Ukrajna válogatottját. (A Kassai ügy lezárva, hiba volt, kár, de nem ezen múlt. Vagy csak kicsit. Egyvalami hiányzik, egy elnézés kérés az ukrán csapattól, nem is tudom, egy bíró megteheti-e, hogy megteszi?)
De elég lesz-e az eddig mutatott teljesítmény az (majdnem) örök győztes olaszok ellen? Lehet-e sarkazásos gólt rúgni Buffonnak, vagy negyven méteres ívelés után gólt fejelni ilyen olasz védelem mellett? Aligha. Angliának muszáj lesz játszani, valami extrát kitalálni, hogy győzzön, egyáltalán, hogy Rooney-ig eljusson a labda. Mert hátul nincs gond, Terry hozza magát, és irányít hátulról, Hart jó kapus, rajta nem fog múlni, Gerrard az eddigi legjobb a csapatban. De ki lövi a gólokat? Mindet Rooney?
Olaszország legnagyobb gondja az lehet, hogy Chiellini, az egyik középső oszlop rongálódott az írek ellen, gyógyulása feltétlenül szükséges a csapatnak. Amúgy is jól védekeznek az olaszok, de ő kell oda, hogy Buffonig már el se jusson a labda - mint legutóbbi meccsükön, az írek ellen. Mert összesen két kapura tartó lövést nem lehet stressznek nevezni, márpedig ennyi ment a Juventus veterán kapusa felé az ír csapat részéről.
Az olaszok Horvátország elleni teljesítménye kevés volt, és kevés lesz a jövőben, viszont a spanyol válogatott ellen élesek voltak, csapatként küzdöttek, és lehetett nekik szurkolni. Szóval nehéz eldönteni, hogy mennyire jó ez az olasz válogatott, vagy csak unalmas, vagy annyira jó és unalmas, mint az ellenfele. Gyanítom, ez az utóbbi az igaz, ezért gondolom, hogy az angolok elleni negyeddöntő esélyese inkább Cesare Prandelli csapata. Ne felejtsük el azt sem, hogy még tíz éve sincs, hogy világbajnok lett Olaszország, az meg nem múlik el olyan gyorsan, a győzni tudás képessége nem kopik el hirtelen.
Di Natale fel kell, hogy javuljon, Balotelli már elkezdte a félfordulatos góljával legutóbb, Cassano meg három gólnál tart, s már most a legeredményesebb góllövő az olasz góllövőlistán - már ami az Eb-szereplőket illeti. Azért a csatárokon múlik Olaszország boldogsága, mert a csapat hátulja rendben van, két bekapott gólnál tartanak, és már túl vannak egy spanyol meccsen, ugye. De hiányzik az a plusz, amit az olaszok cilinderből szoktak előhúzni a nagy tornákon, a jolly-joker góllövő, akinek minden bejön. Vieri, Salvatore Schillaci, vagy Paolo Rossi, hogy a közelmúlt "sorozatgyilkosait" említsem. Bár, ki tudja, lehet, hogy Cassano az, és még csak most jön a java. Neki is, Olaszországnak is.
Azért Anglia lehet, hogy mást gondol erről. Csak nehogy szétvédekezzék egymást, és a végén szerencsejáték döntsön. Az olyan snassz volna.
Kulcsfigurák:
Mario Balotelli
A ghánai származású csatár még huszonkét éves sincs, és már legalább három éve köszörüli rajta a nyelvét a bulvársajtó, egyes felmérések szerint csak Cristiano Ronaldo örvend nagyobb utálatnak a futballt szerető és néző európai közönség lelkében. Nyilván a vele kapcsolatos pletykák fele sem igaz, ám internetes mém született a legendás edzőtrikó-felvételi problémáiból, tízmilliókat fizet ki ép és törött autói után havonta (a KRESZ nem erőssége a kitűnő sportolónak), és Milan-mezben megy Inter-sajtótájékoztatóra - úgyhogy tesz is érte, hogy foglalkozzanak vele.
Azonban ha a meserészleteket lehántjuk a fiatalember életútjáról és csak a tényeket vesszük figyelembe, akkor kiderül, hogy korszakos tehetségű labdarúgóval van dolgunk.
Először is, már tizenöt évesen felnőtt csapatban játszik Olaszországban. Ezután érkezik az Inter, ahol tizenhét évesen bemutatkozik a felnőttek között (többek közt a Juventusnak lőtt két góljával, helyszín: Torino), de Mourinho mesterrel nem jött ki igazán. Néha száműzték az ifibe, néha üvöltöztek vele, néha istenítették. Nem könnyű eset, az nyilvánvaló, de hát Mourinho sem az, két dudás pedig ritkán fér meg egymás mellett, mint tudjuk.
Balotelli 2010-ben állt tovább, menedzsere (aki a mostohatestvére egyben) a Manchester City csapatánál talált neki helyet. Első idénye még nem volt az igazi az angoloknál, de a második már sokkal meggyőzőbb volt. Balhé volt persze, ki is került a csapatból egy buta szabálytalanság miatt, hogy aztán a végső csatában egy gólpasszal járuljon hozzá a City bajnoki címéhez. Ezzel el is érkeztünk a jelenhez.
Balotelli ghánai származású, tizennyolc éves koráig nem is kapott olasz állampolgárságot, holott akkor már tizenöt esztendeje nevelőszülőknél élt, akiknek a nevét is felvette.
Rendezetlen állampolgársága miatt rengeteg kérő futamodott meg, pedig le akarták igazolni sokan, amíg gyerek volt. Többek közt a Liverpool, a Chelsea, a MU és a Barcelona is, ahol egyébként a próbajátékon kiválóan megfelelt.
Balotelli számára nem kérdés, hogy Itália válogatottját erősíti, már utánpótlás kora óta. Hívták Ghánába is a nemzeti csapatba, de fel sem merült, hogy vállalja, olasznak tartja magát. Most van itt az ideje, hogy tegyen választott hazája sikeréért, a félfordulatos góljával már elkezdte az elmúlt meccsen, kiváncsian várjuk, milyen lesz a folytatás.
Steven Gerrard
Olyan, mintha egy szobrot kellene bemutatni, ha Gerrardról van szó: a klubhűség, a labdarúgás iránti alázat, és a mindenkori ideális brit labdarúgó szobrát egyszerre. Kilencéves korában kötött házasságot a Liverpool csapatával, ahol amellett, hogy felnőtt játékosok csukáját pucolta, a serdülő csapatokban játszott. Megfordult minden korosztályos válogatottban, amikor tizennyolc esztendősen bemutatkozhatott a vörösök felnőtt csapatában, igazi brit novemberi esőben, a Blackburn Rovers ellen.
A második nagycsapatnál eltöltött évében már stabil csapattag volt, hiszen kitűnt erényeivel: átlag feletti fizikum és harártalan alázat. Ezek a tulajdonságok tették rögtön kedvenccé a szurkolók közt, pedig akkor még nem is lehetett tudni, milyen páratlan karrier vár még rá.
A klubjával mindent elért, amit lehetett, a csúcs a BL-győzelem volt, akkor a döntőben egy gólt szerzett és a végső tizenegyest róla fújták be. Ez 2005-ben történt, amikor is a szezon elején lábtöréssel indított, szóval felépülése után nem sokat várt, hogy újra a csúcson legyen.
Nagyon sokan akarták megvenni őt a Liverpool gazdáitól, a legkomolyabb (és leggazdagabb) kérő a Chelsea volt, de még Abramovics is kosarat kapott tőle.
A Liverpool éppen nem annyira jó, hogy beférjen a top csapatok közé Európában, úgyhogy a válogatottal kellene valami trófeát leakasztani. Már csak azért is, mert a világversenyekkel nem volt szerencséje, a 2002-es vébét például teljes egészében ki is hagyta egy sérülés miatt, de a 2008-as Eb-t is fotelból követte. Itt az idő egy utolsó (?) nagy dobásra, mert bármilyen hihetetlen, de a kölyökképű középpályás már 32 éves. Azaz szakmája öregjei közé tartozik. Az eddigi mérkőzéseken a csapat legjobbja, Anglia neki köszönheti leginkább, hogy csoportgyőztesként ma megmérkőzhet a negyeddöntőben.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
