...ahhoz képest, amit vasárnap este produkáltak, az angolok sikernek tekinthetik, hogy eljutottak a 11-esekig. Játszottak egy Chelsea-t és majdnem bejött. (A Chelsea-ből a Barcelona ellen kiállított, tegnap este kiváló John Terryvel erősebbek voltak.) A legtöbb, ami javukra elmondható, talán az, hogy semmiképpen nem engedték Pirlót kapura lőni és alkalmanként hárman-négyen Balotellit és Cassanót is meg tudták fékezni. Steven Gerrard a saját félpályáján töltötte a meccset. Ennek egyik oka az, hogy az angolok általában tanácstalanok voltak, amikor véletlenül hozzájuk került a labda. A bajnokságban katasztrofálisan szerepelt Liverpoolt a II. félidőben négyen is képviselték.

AP / Matthias Schrader

Ha 11 játékost cserélhetnének, akkor is csak ennyi van az angol válogatottban. Az olaszban sokkal több.

...Hogy az olaszok mit vagy mire játszottak, miért nem összpontosítottak jobban, miért nem változtattak a támadójátékukon, miért nem igyekeztek Pirlónak lövési lehetőséget teremteni, nem lehet tudni. Nem hiheti az ember, hogy a büntetőkre játszottak.

Lehet még arról elmélkedni, jó lenne-e, jó lett volna-e egy vasárnap esti angol győzelem a futballnak? Nagyjából annyira, mint a tokaji aszúnak vagy a szabolcsi almának az, hogy annak idején a keleti exportban nem számított a minőség. Bármit el lehetett adni. Előre nem kellett nézni.

Hogy Roy Hodgson, az angol szövetségi kapitány néz-e előre? Ha igen, ha nem – védőket láthat maga előtt. Ma este például jellemzően 6+ angol védő küszködött 1-2 olasz támadóval. A többi olasz – időnként unottan - körbepasszolgatta őket.

AP

A szünetben két esemény történhetett az olasz öltözőben: hosszasan kérlelhették (a német Matt Hummels és a portugál Ronaldo mellett az Eb kiemelkedő játékosát) Pirlót, vegye fel végre legalább az irányító munkát, mert a meccs régen elkezdődött. Megtette. Vagy félórára kezébe vette a játékot. Valamint: értesítették az olasz csapatot, hogy a pályának jobb oldala is van, ott is lehet az angol védelem mögé kerülni. Ez az üzlet is beindult. Legalább a beadások jöttek. Az angol védők felfutásától nem kellett tartani. Glen Johnson ugyan majdnem lőtt egy gólt még az elején, de utána a saját térfelére száműzte magát, Ashley Cole a másik oldalon végig csöndben volt, s a végén még kihagyta a 11-est.

Órákkal a vasárnapi meccs előtt ezt írja Kijevből egy szurkoló a The Guardiannak Londonba, részletek:
„Holnap hazarepülünk. (...) Nem tudjuk jó érzésssel tartani a labdát... Nem rúgunk elég gólt, Rooney valójában annyira formán kívül van, hogy elképesztő, hogy ezt senki nem vette észre... az ellenféltől reszketve nézzük a labdát... az FA-t (az angol szövetség) csak a pénzcsinálás érdekli... más csapatok játékosai a társaikat nézik, amikor passzolnak, mi még mindig a labdát nézzük... és úgy látszik, nem vagyunk képesek egy labdát könnyedén levenni...”

AP / Efrem Lukatsky

...Nem világszám, még csak nem is emlékezetes meccs, de a három előzőnél azért érdekesebb és időnként színvonalasabb volt. Az olaszok könnyedsége miatt akár az angolok is győzhettek volna.

Két futballkultúra próbálgatta egymást. Gondolkodásban, sebességben, labdakezelésben, eredetiségben az olaszok (és a spanyolok, a portugálok is) sokkal jobbak. Az angolok? Lelkesek, harcosak, védőik jól fejelnek és még jobban blokkolnak. Támadójáték? Ötletek? Váratlanság? Képzelőerő?

...Talán majd 2014-ben. Föltéve, hogy az angol futball urai a (kétévenként menetrendszerű válogatott katasztrófa után) most megint garantálhatóan újrakezdődő vitákban kitalálnak valamit: hogyan lehet az egyedülállóan nemzetközi Premier League sikerességének megtartásával angol válogatottat építeni.

AP / Kristy Wigglesworth

Nehéz lesz. Régóta próbálják. Eddig nem sikerült.