Pár napig lesz újra a sportsajtónak kapaszkodó–tartalom, mert tényleg misztikus az a figura egyveleg, amely a legnagyobb élő sportember biográfiáját gazdagítja. Tények, melyekben elmesélhető egy karrier. Izgalmas mondanivaló a szpíker számára minden hátralévő Federer meccsen.

Mert nézetem szerint olyan sok már nincsen hátra. Írom is, hogy miért gondolom ily sommásan.

Kattintson képeinkért!

AP / Clive Rose, pool

Tavaly év elején eldőlt, hogy kemény pályán (Ausrtalian Open, US Open)  és salakon (Roland Garros) már nem lehet esélye újabb, rekordbitorló Grand Slam-verseny megnyerésére. Mert öreg. Két szettben mindig, mindenki ellen esélyes, de a három nyert játszmára menő derbiket Djokovic és Nadal, de megengedem (jobb napjain) Murray ellen sem tudja hozni. Gyorsabbak, erősebbek. Ergo: marad Wimbledon. A fű. Felmérte és kialakította Paul Annacone-nal a stratégiát. Mely nagyon egyszerű elven működött. Mi kell ahhoz, hogy még 1 db Grand Slam-győzelem megszülessen? Edzés: igen. Hiteles, ismét támadó jellegű, bevállalós, brahista, kreatív játék: igen. Szépen felépített, tavaly november óta szisztematikusan összeillesztett versenyzés, amely egyetlen célt szolgál, Wimbledont: igen.

Ha jól odafigyeltünk, mit láthattunk tegnap? A svájcit, aki röptézik, ejt, variálja a játékot, koncentrál, mint oly régen, és mozgatja az ellenfeleket, kevés vakot (értsd, kerettel eltalált, elkapkodott, megfelelően ki nem vezetett ütések) talál. Tényleg, végigjátszott 3 évet úgy, hogy egyik  halálos fegyverét sem vette elő. Arra okoskodott egyfolytában (a US Open-en majdnem össze is jött), hogy szervákkal, nyerő tenyeresekkel majd csak meg lesz az. Nem számolt a teljesen átlényegült Djokovic és a rettenetes energiákat mozgósító Nadal kapacitásaival.

Kattintson képeinkért!

AP / Kirsty Wigglesworth

Aztán tavaly rájött, hogy ez másképpen nem fog menni, csak ha újra előveszi a fiatal Rozsét. Aki mindent tud és mindent mer. És a megoldóképlet titka nem más, mint a merészség. Amint belemerevedett a nagy és legendás bajnok szerepébe, vége volt a dalnak.

Olyat tett, ami sem Alinak, sem Thorpenak nem sikerült, és a sok–sok sportikon közül is csak Michael Jordannek. Megújult. Ebben az aspektusban nincs nagyobb a sport történetében. Az ember, aki saját magát, a legnagyobbat, az istent, le tudta rombolni és újra elővette a kölyköt pont az utolsó két meccsén Djokovic és Murray ellen. Meg tudta húzni és ezért kell az ember előtt szépen, lassan térdre ereszkednünk.

Képes volt azt mondani magának, hogy ha nem nyerek már soha semmit, akkor is valószínűleg én leszek a Big One, de ez nem elég. Nekem a halhatatlanság kell (amiért Maradona is küzdött, csak némi koksz alkalmi használatával). Ez az ember lement újra a pokolba, mert úgy elbukni két Grand Slam-döntőt, ahogy Nadal és Djokovic ellen megélte, az a purgatórium. De megint, ezredszer is beleállt a tréningbe.

Kattintson képeinkért!

AP / Kirsty Wigglesworth

Mi kell még egy GS-sikerhez?! Csak ez lehetett az agyában. Felmérni a lehetőségeket. Mit tudok még mindig én a legjobban a mezőnyben? Tudom színezni, lassítani, gyorsítani a labdameneteket. És megvan hozzá a hálójátékom, szervám, fonákom, tenyeresem. Erőm már nincs annyi, de fűre nem is mindig kell. Rövid labdamenetek. Beleférhet. És a végén, el sem hiszem a pasit, megint úgy játszott mint 10 éve. Bátran.

Az egyéni olimpiai aranyérme hiányzik (Wawrinkával Pekingben a párost megnyerte) a kolleksönből, és az olimpiai tenisztornát Wimbledonban rendezik. Önök szerint?! Ha megnyeri azért, ha nem, azért vonul majd vissza az év végén. Nem tudom, van-e olyan  szerződéses elkötelezettsége (talán Halle) versenyek felé, amelyet nem rúg fel, ha megnyeri a londoni ötkarikást és kiszáll, de hogy előre, tovább nincsen, az biztos.

Ali, Maradona, Greztky, Montana: Isten.

Michael Jordan, Roger Federer: Halhatatlan.