Az utolsó pillanatban egyenlített Új-Zéland Szlovákia ellen

Az utolsó pillanatban egyenlített Új-Zéland Szlovákia ellen

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Szegő Iván Miklós

Nagyon rossz meccsen az első félidő utolsó negyedórájában a szlovákoknál némi mozgolódás volt érzékelhető. A második félidő elején vezetést is szereztek északi szomszédaink: Vittek fejelt az új-zélandi kapuba, méghozzá leshelyzetből. A 93. percben Új-Zéland aztán egy remek fejessel egyenlített. Ezzel Új-Zéland és Szlovákia is történetének első pontját szerezte világbajnokságokon.

Új-Zéland nem túl erős csapata a világbajnoki újonc szlovákokkal találkozott. Kérdéses volt, hogy mire jutnak egymással, hiszen Új-Zéland sem túl tapasztalt együttes: 28 éve jutottak ki ezelőtt vébére, a mostani a második fellépésük ilyen tornán. A mostani döntetlen első pontszerzésüket jelenti, hiszen a korábbi szereplésükön, 1982-ben minden meccsükön kikaptak.

A szlovákoknál elvileg a keretben van egy magyar nemzetiségű játékos is, Saláta Kornél, de ő nem lépett pályára, mert sérüléssel küszködik.

Ehelyett a szlovákok Mucha - Skrtel, Cech, Zabavnik, Strba, ifjabb Vladimir Weiss (idősebb Vladimir Weissnek, a szövetségi kapitánynak a fia), Sestak, Vittek, Durica, Hamsik (csapatkapitány), Jendrisek összeállításban kezdtek Rustenburgban, ahol az angol-amerikai meccs is zajlott. Kicsit hamisan énekelték a szlovák himnuszt a játékosok, de azért az igyekezetük dicséretes. Vladimir Weiss szövetségi kapitány apja is olimpiai résztvevő volt fociban. Az edző maga 1990-ben volt vébé-csapattag, most pedig a fia bizonyíthatott - amyg pályán volt, vezettek is a szlovákok.

Új-Zéland viszont Paston - Lochhead, Reid, Vicelich, Nelsen, Elliott, Smeltz, Killen, Bertos, Fallon, Smith összeállításban kezdett.

Kezdődik a meccs

A meccs a szokásos - immár mondhatjuk ezt ezen a tornán -, tehát a szokásos lassú adogatással kezdődik, az új-zélandiak egy távoli lövést azért megeresztettek a harmadik percben. A negyedik perc végén Fallon fejelt, és ezúttal Mucha szlovák kapusnak védenie is kellett. Az ellentámadásból a szövetségi kapitány fia, Weiss lőtt, ekkor Paston kapta fel a labdát könnyedén.

Ezután megint lassú adogatás zajlik, mintha kimerültek volna a csapatok a dél-afrikai télben. Az új-zélandiak "nyomnak", ami jelen esetben azt jelenti, hogy néhány nem túl veszélyes beadással és szöglettel próbálkoznak a tizedik perc táján. Elsősorban Fallont szeretnék megjátszani, aki fejesekkel próbálkozna.

Időjárásjelentés (hogy valamit azért írjunk a meccsről)

Általában ritkaságnak számít, ha bármelyik csapat játékosai háromnál többször képesek egymáshoz passzolni, magyarán: sok a hiba.

Itt az ideje egy kis időjárásjelentésnek tehát: enyhe szél fúj, süt a nap, de nincs túl meleg Rustenburgban, reméljük, nem fáznak meg a csapatok. Aki most dolgozik, és nem látja a meccset, azt megnyugtathatjuk: egyelőre nem maradt le semmiről. (16. perc) Lassan a szlovén-algériai és a francia-uruguayi meccs juthat az eszünkbe, ezeken a találkozókon hasonlóan "sok" esemény történt.

Egy szlovák támadás: Hamsik csavar az új-zélandi kapu mellé, miután a baloldalon előremerészkedett. (22.perc)

Miről ismert Új-Zéland és Szlovákia?

Új-Zélandon forgatták A Gyűrűk Ura-filmeket, az ottani csodálatos tájakon nehéz is elképzelni, hogy sokat fociznának az emberek. A Magas-Tátrában is inkább a síelők jutnak az eszünkbe, esetleg a kiváló szlovák jégkorongozók.

Azért most már történik valami a pályán is: a 28. percben Sesták kapja meg a labdát az új-zálandi tizenhatos jobboldalán. Lő, és a labda alig valamivel megy a bal kapufa mellé. Az erős lövés a meccs eddigi legnagyobb helyzetét jelenti!

Jönnek a szlovákok!

A 33. percben Paston új-zélandi kapus óriásit hibázik: alig tud belerúgni a labdába, ami leperdül a lábáról, Vittek szerzi meg, ő azonban elügyetlenkedi, hatalmas lehetőséget puskáznak el a szlovákok. Vittek végül az alapvonalról a kapusban és az egyik hátrafutó védőben akad el.

A 35. percben ismét Sesták veszélyeztet: megint erős lövést küld a bal kapufa mellé, ezúttal a tizenhatoson kívülről. Kezdenek focizni a szlovákok! Két perc múlva az új-zélandi Smeltz lőtt szépen a szlovák tizenhatos baloldaláról, Mucha védett, a bíró ezt nem vette észre, kirúgást ítélt.

Bergson a szubjektív időről

Valami rémlik a tudósítónak Bergson filozófusról, aki arról írt, hogy az objektív és a szubjektív (megélt) idő mennyire különbözik: ha jól érezzük maguknat, akkor például gyorsan telik az idő. Néha meg lassabbnak érezzük a múlását a ténylegesnél. E mecset nézve az utóbbiról lehet szó.

43. perc: Hamsik egy szabadrúgás utáni kombinációból lőtt 20-25 méterről, Paston új-zélandi kapus kiütötte a középre tartó, magasról lecsapódó - vagy inkább csak kanyarodó - labdát.

46. perc: Nem bírja tovább a játékvezető sem: gyorsan lefújja az első félidőt. A szlovákok azért jobbak, ismerjük el, és nemcsak az egykulcsos adó miatt.

Kezdődik a második félidő, vezetnek a szlovákok!

Folytatódik az altatás a félidő első perceiben, aztán hirtelen váltás: a 50. percben Sesták beadja jobbról, Vittek pedig 13 méterről erős fejest küld a jobb alsóba: 1:0-ra vezet Szlovákia! Sesták beadásakor lesgyanús helyzetben volt Vittek, de a bíró nem fújta le az akciót, és tulajdonképpen egyvonalnak is lehetett értelmezni a szituációt, de aztán kiderült: les volt!

Az 55. percben Strba szabálytalankodik, ebben ő és az új-zélandi "áldozat" is megsérül, Strba ráadásul sárga lapot kap.  

Egy kis statisztika

A 63. percben a lövések aránya 8:4 a szlovákok javára, a labdabirtoklás 50:50 százalékos, míg az új-zélandiak összességében körülbelül egy kilométerrel többet futottak a meccsen eddig. De mikor?

65. perc: Sesták csomót köt néhány új-zélandi védő lábára, fantasztikus cseleket mutat be, majd Hamsik csapatkapitányhoz teszi a labdát, aki azonban fölébikázza. Marad az 1:0 a szlovákoknak.

Bejön-e Marek jóslata?

A SME.sk, az egyik legnagyobb szlovák újság online változata egy Marek nevű rajongót szólaltat meg, aki egy pozsonyi kivetítő előtt állva tippelt a meccs eredményére: ő 1:0-s szlovák győzelmet jósol...

71. perc: Óriási helyzetet hagynak ki a szlovákok: Strba-Sesták-Vittek útvonalon háromszögeznek egy kontra során, de Vittek elől az utolsó pillanatban, pár méterre a kaputól, tisztáznak az új-zélandi védők.  

Megint nem történik semmi: cserék és egy új-zélandi fejes

71-72. perc: Killen ezután játékon kívül megrúg egy szlovák játékost. Őt gyorsan le is cseréli az edzője. Wood jön be helyette. A 78. percben újabb új-zélandi csere: Vicelich helyett Christie lép pályára. A szlovákok a 81. percben cserélnek először: a viszonylag jól játszó Sesták helyére Holosko áll be. Gyorsan jön a második szlovák csere is: Vitteket Stoch váltja a 84. percben.

Majdnem egyenlítenek az új-zélandiak a 88. percben: Smeltz Lochhead balról érkezett beadását alig fejelte valamivel a jobb kapufa mellé.

Ifjabb Vladimir Weiss jön le a pályáról: a szlovák szövetségi kapitány fiának helyére Kucka áll be a 91. percben.

Az egyenlítő gól
©

Új-Zéland egyenlít!

Reid egyenlít a 93. percben! A hosszabbítás utolsó pillanataiban Winston Reid jön előre, és remek beadást fejelt a szlovák kapu bal alsó sarkába! Ez a szituáció is - akárcsak a szlovák gól - lesgyanús volt, de a bíró itt is megadta a gólt. Ellentétben a szlovák találattal, ezúttal igaza volt!

Ezzel ki is alakult a végeredmény: a szlovákok az utolsó pillanatban hagyták ki a lehetőséget, hogy első világbajnoki fellépésükön győzelmet arassanak. Marek, a pozsonyi szurkoló jóslata (1:0, a szlovákok javára) tehát majdnem bejött, de csak majdnem...

Hozzászólások