Ha Ocskay Gábor élne, Palkovics Krisztián is folytatná
Bejelentette visszavonulását minden idők egyik legjobb magyar jégkorongozója, a 36 éves Palkovics Krisztián. Az Alba Volán történetének legjobb góllövője, a nagy szólóiról és remek csuklójáról ismert szélső, aki a magyar jégkorong minden nagy sikerében főszerepet vállalt. Egész pályafutását Fehérváron töltötte, ezentúl a menedzsmentben segítheti a klubot.
„A szezon vége felé kezdtem el foglalkozni a gondolattal. Jött a második gyerek, illetve jött pár lehetőség a civil életben, ezért elgondolkodtam, akarom-e folytatni. Arra a döntésre jutottam, jobb, ha nem egy gyenge szezon után búcsúzon, így jobb a szájíze mindenkinek. Egy csatár 80 százalékon már ne játsszon.”
Palkovics Krisztián nem egy gyenge idény után búcsúzik az aktív jégkorongtól. A SAPA-Fehérvár fennállása legjobb szezonját futotta az osztrák ligában, ő maga meglőtte 100. gólját az EBEL-ben. A válogatottságtól tavaly elköszönt, idén, 20 év után először nélküle játszott a világbajnokságon a nemzeti csapat.
És most már nélküle lesz hoki Fehérváron is, ez az, amit elképzelni sem nagyon tudott senki a szurkolók közül. Palkovics neve ugyanis nem csak egy csapat, de egy sportág felfutásával forrott össze. Ifjabb Ocskay Gáborral és Ladányi Balázzsal olyan szimbólumai lettek a jégkorongnak, akiket a 20. század végének nagy magyar sikereivel azonosított mindenki, az is, aki sosem járt jégkorong-meccsen.
Amikor kezdte, a fedett pályák nélküli, népszerű, de inkább kedvtelésnek tartott sportág álmodott a profizmusról. A világ élvonaláról még csak nem is álmodott, értelmetlen lett volna. A fehérvári és dunaújvárosi nagy generáció a világelit közelébe juttatta a magyar hokit – nem az az igazi bravúr, hogy egyszer összejött a csoda és megfordultunk az A-csoportban, hanem hogy stabilan ott vagyunk a második vonal elején. De a terhelés sem ugyanaz már, mint régen volt, egy majdnem 37 éves játékosnak pláne.
„Augusztustól márciusig soha nem volt idő semmire év közben. Most még több meccs lesz az EBEL-ben, még messzebbre kell utazni, az így nem egyszerű. Nyűgnek az utazásokat éreztem, de ezzel a fiatalabb játékosok is így vannak. Talán ha nem lenne a család, még játszanék. Hamarabb fárad az ember, jobban érzi az iramot. Nem voltam már túlterhelve idén, emberhátrányos védekezésben nem kellett pályán lennem, de éreztem, hogy nehezebben bírom a terhelést, még ha a sebesség meg is van. Egy csatárnak nagyobb intenzitással kell mozognia, ezt nem könnyű ennyi idősen már. A felkészülésre is egyre nehezebben vettem rá magam.” – magyarázza a döntést Palkovics, hozzátéve: a pályán viszont már, amikor ott vagy, nem érzed a nyűgöket, mert nyerni akarsz, mész előre.
Az ő története együtt kezdődött a fehérvári Volán sikereivel – illetve: nekik köszönhető az egész klub felfutása. Neki és a két Ocskaynak.
„Hat-hét éves voltam, amikor először felmentem a jégre. Anyukám a Volánnál dolgozott, a sporttelepen töltöttem egész nyarakat, jöttem-mentem, labdáztam. Gábort is ott ismertem meg, őt az apukája hozta ki. Gábor bá’ kérdezte, nincs-e kedvem kipróbálni a hokit. Sok emlékképem nincs abból az időszakból, mert nagyon kicsi voltam.
Gyerekkoromban már voltak sikerélmények. Valószínűleg ez abból is következett, hogy nagyon korán elkezdtem. Abban az időben ez még nem volt jellemző, így már fiatalon ügyesebbek voltunk pár idősebb játékosnál, akik esetleg később kezdték. Gáborral összeszoktunk, jöttek az eredmények, már kis korunkban mi húztuk a csapatot.
Eleinte abszolút hobbi volt, azért csináltuk, hogy mozogjunk. A 75-76-os generáció nagyon jól indult, serdülőben, ifiben már látszott, hogy szép dolgok készülődnek, az ifi válogatottal majdnem felkerültünk az A-csoportba. Ebből éreztük, hogy lesz ennek a dolognak jövője, nyomtuk keményen. Később jöttek a külföldi edzők, olyan módszerekkel, amiket korábban nem is láttunk. Más kultúrát, más edzésmódszereket, más taktikát hoztak. Láttuk, hogy mennyire másképp működik a hoki a világban, mint amit mi a hobbi-szinten csinálunk.”
A felnőttek között már le kellett tenni a garast: ez nem hobbi lesz, hanem hivatás. Addigra mindenki elmaradt mögöttük, idejük se volt visszanézni. Palkovics Krisztián azt mondja, kihozta magából, amit itthon ki lehetett. A külföld – az más tészta.
„Azt sajnálom, hogy az osztrák ligát nem kezdtük korábban. 2000-ben, amikor játszottunk a Szuper Ligában osztrák csapatok ellen, második lettem a góllövőlistán. Aki előttem végzett, utána kiment az NHL-be. Láthattuk már akkor is, hogy fel tudjuk venni az osztrák csapatokkal a versenyt. Addigra sokat tanultunk a külföldi edzőktől, olyan alapozást végeztünk nyáron, mint korábban soha.
Kb. tíz évvel ezelőtt hívtak először külföldre. Amikor az Interligában elkezdtünk játszani. Hívtak Szlovéniába, Szlovákiába, keresett német csapat is, de egyik se volt akkora lehetőség, hogy megérje váltani. Ugyanabba a ligába elmenni játszani, ahol a Volán is játszott, nem volt kihívás. Az osztrákok később, az EBEL alatt mindig megkerestek, de szerencsére itthon annyira megbecsültek, hogy nem érte meg váltanom. Úgy voltam vele, minimális pénzkülönbségért miért váltsak.”
Székesfehérváron a hokisokat mindig imádták, az Ocskay-Palkovics páros pedig addigra már épp csak a klub címerében nem szerepelt. Fiatalok voltak, „királyok” voltak, Palkovics nem is tagadja, a kötődés emiatt is erős volt benne.
„Amíg a feleségemet ne ismertem meg, amit egy fiatal sportoló kihozhat a helyzetből, kihoztam a magánéletben. Mondjuk, az, hogy hokisok vagyunk, nem jelentett előnyt a csajozásban, mert annyira nem ismertek minket. Manapság sokkal többen megismernek. Sokszor van, hogy beszélek valakivel, mondja: igen, tudom, hoki, van az a Palkovics-Ocskay, aztán csodálkozik, amikor megtudja, én vagyok az egyik. 10-15 éve nem volt ennyire népszerű a sportág. Fehérváron megismertek, máshol nem. De jól éltünk, fiatalok voltunk. Jól is kerestünk. Vett az ember egy szép autót, a csajoknál mindjárt király lehetett. Ezeket azért kihasználtam. Elvoltam, jól éreztem magam.”
Ő is komolyodott, a Volán lehetőségei, céljai is komolyabbak lettek. Pár éve már tudta, soha nem fog máshol játszani pályafutása során.
„Ha mondjuk Kanadába születtem volna, nyilván az elejétől kezdve máshogy alakult volna minden. Magyarként százszor nehezebb bármit elérni ebben a sportágban, be kellett látnunk. Ezekkel az adottságokkal odakint többre vihettem volna, persze nem biztos, hogy az NHL-ig eljutottam volna, az azért nehéz. De az EBEL-ben például hány olyan játékossal találkoztunk, aki játszott ott, mégis több pontot szereztem nála.”
Palkovics a válogatottságot a tavalyi vb után – amikor egy hosszabbításos gól miatt nem jutottunk fel ismét az A-csoportba – lemondta. Jöjjenek a fiatalok, mondja, bár nem érezte magát rosszul idősen sem. Gólt lőtt az A-csoportban – Dánia ellen -, ez is megvolt tehát. A világelit viszont nem realitás és nem is lesz az, állítja.
„Az A-csoportban láthattuk, hogy nem vagyunk odavalók. Sajnos Gábor halála is rányomta a bélyegét a játékomra. De ott voltunk, megízleltük, sose hittem volna. Gyerekkoromban Kercsó Árpi mondogatta nekünk, hogy egyszer majd A-csoportban leszünk. De most sem vagyunk odavalók, nem tudom, leszünk-e valaha. Nem tudunk akkorát robbantani. Kisebb a merítés itthon. Csodák nincsenek. Egyelőre ifiben is nyűglődünk, nem vagyunk ott a B-csoport elején, mint a mi időnkben.”
2009-ben, ifjabb Ocskay Gábor halálával az ő pályafutásaból is eltűnt valami. Ikrekként emlegették őket, negyedszázadon át egy sorban, egymás mellett játszottak, jobban ismerték a másikat, mint saját családtagjaikat. „Kiscsicsó” nélkül a jégen is egyedül maradt kicsit, ez is befolyásolja mostani döntését.
„Ha Gábor élne, több esélye lenne annak, hogy tovább játsszak. A válogatottban nem volt sorom már, mindig más center mellé kerültem, a Volánban sem volt meg az állandóság. Eleinte nagyon furcsa volt nélküle. Teljesen más játékstílust kellett megszoknom, máshonnan jöttek a passzok, mint előtte 25 éven át. Gáborral megvolt a bevált korcsolyázási irány, amiről tudtam, hogy ő jobbkezesként oda fogja tenni lyukra a passzt. És tudtam, hogy engem keres a passzal. Most új emberek vannak, akik nem mindig engem keresnek, gólokat lőni pedig csak úgy lehet, ha jön eléd a korong.”
A 24-es mezt visszavonultatják Fehérváron, ezt rögtön azután bejelentették, hogy Palkovics közölte elhatározását. Az Alba Volán-csarnok légterében Ocskay Gábor 19-es meze mellé kerül az övé, egymás mellett azé a két játékosé, akik soha nem játszottak más csapatban. Palkovics marad a klubnál, és bízik a szép jövőben.
„Biztosan furcsa lesz, megható, amikor visszavonultatják a mezemet. Majd utána elmondom, milyen volt. Nem edzőként szeretnék segíteni, hanem a menedzsmentben. Túl sokan nincsenek ott olyanok, akik jégkorongoztak, szükség van rá, hogy Gábor bá’ (Ocskay Gábor szakosztályvezető - a szerk.) mellett legyen valaki, akire támaszkodhat.
Látom, hogy nagyon jó fiatal csapatok épülnek, ez eddig hiányzott. Mögöttünk biztosan lesz űr, mert sokáig hiányzott az igazi képzés, de már vannak nagyon tehetséges gyerekek az akadémián, akikből bármi lehet. Krisztián fiam is biztosan meg fogja próbálni, nagyon masszív alkatú kissrác, a focilabdát már jól rúgja. Akár még hokis is lehet belőle.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
