A londoni gazdasági hetilap szerint a labdarúgás pontosan tükrözi Németország 1945 utáni történetét. A németek "pszichológiai újjászületése" 1954-ben történt meg, miután válogatottjuk a svájci világbajnokság döntőjében 3:2-re legyőzte a toronymagas esélyes magyar Aranycsapatot. A váratlan és megdöbbentő diadal új lendületet adott a Ludwig Erhard gazdasági miniszter nevéhez kapcsolódó gazdasági csodának. Három évvel később az NSZK is részese lett a Római Szerződésnek, amellyel - még csupán hat tagállammal - létrejött a Európai Gazdasági Közösség, a mai Európai Unió elődje. Ezáltal a vesztes világháború után sokáig páriának tekintett németek ismét az európai család tagjának érezhették magukat. 

A gazdaság erősödésével párhuzamosan Németország újabb sikereket ért el labdarúgásban. Franz Beckenbauer ("Ferenc császár") vezényletével válogatottja 1974-ben másodszor is világbajnok lett, majd 1990-ben - a német újraegyesítés évében -Beckenbauer mint szövetségi kapitány az itáliai vb-n is aranyérmet szerzett a csapattal. A 90-es évek végére azonban Németország Európa "beteg embere" lett - emlékeztet a The Economist. A gazdaság stagnált, és ugyanez volt elmondható a német futballról is. Ami ezután történt, az tanulságként szolgálhat Európa többi országa számára - mondja Martin Nolte, a kölni sportfőiskola professzora. 

2003-tól reformok léptek életbe a munkaerőpiacon: a kormány csökkentette a jóléti kiadásokat, és rugalmasabbá tette a munkaerő mozgását. Ezzel egyidejűleg a labdarúgó szövetség (DFB) arra kötelezte a Bundesliga (tehát a profi labdarúgás) első és másodosztályában szereplő 36 klubot, hogy hozzanak létre fociakadémiákat. Ezekben az intézményekben célirányosan nevelik a tehetséges labdarúgó-palántákat, akik bentlakásos iskolákban tanulnak és edzenek. (Innen került ki például Mario Götze, Kevin Grosskreutz vagy Marco Reus, a múlt héten BL-döntőt játszó BVB Dortmund három fiatal játékosa.)

Tipikusan német megoldás a fenntartható javadalmazást célzó konszenzus. Jóllehet nincs olyan előírás, amely plafont szabna meg a játékosok fizetésére vonatkozóan, a klubok megállapodtak, hogy a fizetéseket ésszerű határokon belül tartják. Ugyanez történt az iparban is: a munkaadók és a szakszervezetek megegyeztek a bérszínvonal alacsony szinten tartásáról. Mindennek látható jeleként Németország "kinyílt". A labdarúgó-egyesületekhez egyre több külföldi szerződött (a szombati BL-döntő három gólját horvát, török és holland játékos lőtte), miként a gazdaság is egyre több külföldi munkaerőt foglalkoztat: tavaly több mint egymillió fő volt a be- és a kivándorlás egyenlege. 

A Bajnokok Ligája mintegy tükörképe az Európában lejátszódó politikai folyamatoknak - állapította meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung sportszakírója. Norbert Horeni emlékeztetett: az 1955-ben kiírt a Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) alapgondolata az volt, hogy a földrész minden országából a legjobb egyesület (a bajnok) képviselje hazáját a kontinentális erőpróbán. Nem volt kivétel a négy nagy futballnemzet (Anglia, Németország, Olaszország, Spanyolország) sem: ők is csak egy-egy klubbal képviseltethették magukat a nagy tornán.

A 90-es években azután módosult a kiírás: a "négy nagy" már fejenként két egyesületet indíthatott a Bajnokok Ligájára átkeresztelt viadalon. Ma pedig az angol, német és spanyol bajnokság első három helyezettje automatikusan fölkerül a BL 32-es táblájára, míg a negyedik helyezettek selejtezőt játszanak (egy gyengébb futballnemzet bajnokcsapatával) a táblára kerülésért. Olaszországból a bajnokság első két helyezettjének van "bérelt helye" a BL táblán, míg a harmadiknak selejtezőn kell kivívnia a játékjogot.

A BL-mezőny bő tíz évvel ezelőtt végrehajtott bővítése azt a módosítást is eredményezte, hogy azóta csupán 12 országnak van(nak) bérelt helye(i) a 32 induló között: az UEFA ezzel ismeri el nemzeti bajnokságuk magas színvonalát. Ezzel pedig új viszonyok alakultak ki a Bajnokok Ligájában. A kontinentális torna hatására fokozatosan "erőkoncentráció" ment végbe az egyes országok labdarúgásán belül. Mindenütt létrejött egy-két klub, amely meghatározó szerepet játszik a nemzeti bajnokságban.  

Tipikus példa erre a Manchester United Angliában vagy a Bayern München Németországban. A bajor klub az utóbbi négy évben sorra "felvásárolta" németországi vetélytársai legjobb játékosait: Gomezt a Stuttgarttól, Neuert a Schalkétől, Mandzukicot a Wolfsburgtól, Luiz Gustavót a Hoffenheimtől. Májusban jelentették be, hogy a 20 éves Götze 37 millió euróért  (11 milliárd Ft) átigazol a Dortmundtól a Bayernhez. Szombaton pedig Jupp Heynckes, a bajorok edzője "kifecsegte", hogy Münchenbe tart a dortmundi gólzsák, a lengyel Lewandowski is. A vételár állítólag 25 millió euró lesz. (Ezt hétfőn Lewandowski ügynöke annyiban erősítette meg, hogy a Bayern és a focista már megegyeztek, a klubok azonban még nem.) 

A nagy klubok tehát egyre erősebbek, a kicsik egyre gyöngébbek lesznek, ami fölveti a kérdést: vajon a Bajnokok Ligája képes lehet-e a még egyesíteni a kontinens labdarúgását. A jelek inkább arra mutatnak, hogy tartóssá válik a szakadék a szegény és gazdag klubok, a nagy, gazdag futballnemzetek "piacvezető" egyesületei és a peremországok leszakadó klubjai között.

"A Bajnokok Ligája jól tükrözi azt, ami Európában lezajlott - mutat rá Gunter Gebauer berlini sporttörténész. - Egyes országok nagy befolyásra tettek szert, másoknak semmilyen befolyásuk nincs, ismét mások összefognak. A BL-ben akadnak ésszerűen gazdálkodó klubok, főleg északon, és adósságban úszó egyesületek, főleg délen. Előbbiek a rendezett költségvetés hívei, míg utóbbiak - Barcelona, Madrid, Milánó - a pénzszórás kultúrájának hódolnak."