szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jól van Széles Sándor, a 200 méteres mellúszásban olimpiai és világbajnoki címvédő Gyurta Dániel edzője, akit kedden hazaküldtek a barcelonai vizes világbajnokságról. Ennek ellenére már marad itthon. Kiderült, hogy az úszószövetség főtitkára látta Barcelonában, hogy Széles nagyon rossz állapotban van.

"Szerencsére jól vagyok – mondta Széles Sándor, Gyurta Dániel edzője, aki kénytelen volt hazautazni a barcelonai vizes vb-ről, még mielőtt tanítványa elindult volna a versenyen. Szélest az úszószövetség küldte haza, mivel állításuk szerint nagyon rossz állapotban volt az edző, és vélhetően alkoholproblémákra utalva közölték, hogy "a szokott nehézségek vannak vele kapcsolatban".

Fülöp Máté

"A fekélyem sajnos kiújult, de kaptam gyógyszert, nem súlyos a dolog, augusztus 22-én kell visszamennem kontrollra" – mondta a tavaly az Év edzőjének választott szakember, aki hozzátette, Gyárfás Tamással, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökével tisztázták a helyzetet, majd hangsúlyozta: "A lényeg most az, hogy közösen szorítsunk Dani sikeréért. Én ezt ezúttal a tévé képernyője előtt teszem."

A kedvező fejleményt megerősítette Gyárfás Tamás Barcelonában. "Reggel felhívtam telefonon Sándort, aki nagy örömömre jól volt. Elmondta, szokott orvosánál a kórházban kitűnő ellátásban részesült. Megígérte, vigyáz magára" – fogalmazott Gyárfás, aki szerint az edző megértette, hogy ami egy vb-n valakivel történik, az nem tartozik a magánszférába.

"Mivel közölte, hogy jól van, felvetettem: nincs-e szándékában visszatérni Barcelonába. Nyíltan megmondom: nagy örömömre azt válaszolta, most már inkább otthon marad, onnan szorít tanítványáért, Gyurta Daniért" – folytatta a MÚSZ első embere, akit a múlt hét végén a katalán fővárosban a nemzetközi szövetség (FINA) alelnökévé választottak. Gyárfás közlése szerint Széles hangsúlyozta, hogy nyombélfekélye van, ez újult ki. A sportdiplomata hozzáfűzte: "Én tényleg nem tudom, hogy ezt mi mindentől lehet kapni."

Arra is kitért, hogy újfent beszélt Szabó Tünde MÚSZ-főtitkárral, aki egy szállodában lakott Széles Sándorral. "A főtitkár asszony megerősítette, hogy amikor a mesteredzőt olyan állapotban látta meg, nem tehetett mást, a saját érdekében haza kellett küldeni. Véleményével egyetértek, Sándornak azért kellett távoznia, mert visszavárjuk." – mondta Gyárfás.

A hvg.hu Gyurta olimpiai bajnoki címét követően készített interjút Széles Sándorral, aki akkor szót ejtett az alkoholbetegsége körüli híresztelésekről is. "Most azt mondják, alkoholista. Nem tagadom, megiszom a napi pár sörömet, de ezt abban az öt évben is megittam, amikor maratont futottam. Azt meg lássuk be, elég nehéz úgy, ha az ember alkoholista" – fogalmazott Széles.

Gyárfás Tamás októberben azt nyilatkozta, hogy Széles megígérte, hogy változtatni fog az életmódján, mint mondta, az edzőnek csak az úszás lehet a szenvedélye.

Gyurta Dániel csütörtökön rajtol a vb-n, s ha túllesz a selejtezőn és az elődöntőn 200 m mellen, pénteken szerepelhet a fináléban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!