Az olimpiai lángot mindenesetre ide is elhozták, és azt gondoltuk, ha már egyszer végre történik valami, akkor nekünk is ott a helyünk. Úgy saccoltuk, ennél közelebb úgysem kerülünk a lánghoz soha. A rendezvény nem volt túl érdekes, megtudtuk, hogy Cedar Rapids Amerika szíve, amivel nem feltétlen értettünk egyet, és rácsodálkoztunk, milyen lelkesen énekli a tömeg az ünnepség végén az America the Beautiful című hazafias dalt.

Furcsa volt, hogy bár a játékok Amerikában zajlanak, nem kell aggódnunk az éjszakába nyúló közvetítések és az ebből következő folyamatos kialvatlanság miatt, mert mi is a Föld túloldalán vagyunk. Attól viszont tartottunk, hogy a magyar sportolókból semmit nem látunk. Mint kiderült, feleslegesen, mert a magyar aranyérmek az elején azokban a sportágakban születtek, amelyekben az amerikaiak is mindig hasítanak, lásd úszás. Így minden számunkra fontos aranynak élőben örömködhettünk, kivéve talán Kokó győzelmét.

A legnagyobb meglepetés a kalapácsvető Kiss Balázs aranyérme volt, amit majdnem el is szalasztottunk. Éppen otthon rendezkedtünk, ment a tévé, az amerikaiak szokás szerint leginkább a saját versenyzőjükre fókuszáltak, de a háttérben időnként felbukkant - hol aggódó, hol elégedett képpel - egy magyar, Kiss Balázs, az olimpiai bajnok! Nem kevés kajánsággal hallgattuk utána a Himnuszt.

Láttuk a magyar kötődésű amerikai bajnokokat is: Karch Kiralyt, aki ezúttal strandröplabdában nyert, és az amerikai női tornászcsapatnak sérülten aranyérmet szerző Kerri Strugot, aki edzőjével, Károlyi Bélával Atlanta hőse lett. Napjában többször ismételték a drámai ugrást, és ahogy „Bela Karoli” a kolozsvári angol tájszólásával kiabálja, hogy: You can do it! Kerri! Listen to me! You can do it!”

S hogy miért csak a magyarokat emlegetem? Akkoriban, a betárcsázós internet kezdetén, amikor itthon éppen csak elindult az Internetto és elkezdték szélesebb körben kiépíteni a vezetékes telefonhálózatot, egy meglehetősen idegen és ingerszegény környezetben csak a levelezés és egy-egy egyetemi laborban vagy irodában megírt e-mail jelentette a kapcsolatot a családunkkal és az itthoni barátainkkal. Ezért aztán minden morzsányi információnak örültünk, ami magyarokról, Magyarországról, sőt, egyáltalán Európáról szólt.

(T. Kati, a HVG titkárságvezetőjének olimpiai emléke a riói játékok nyitányához kapcsolódó sorozatunkban jelent meg.)