szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az olasz bajnoki ezüstérmes hároméves szerződést kötött a Manchester Unitedtől megszerzett labdarúgóval.

Alexis Sánchez 2023-ig írt alá az Internazionale futballcsapatához. A chilei támadó korábban megfordult a Barcelonában, az Arsenalban, legutóbb pedig a Manchester Unitedben.

A MU éppen városi riválisa, a City elől halászta el a futballistát 2018 januárjában, aki azonban vörös mezben nem tudott maradandót alkotni. Tavaly kölcsönadták az Internek, amelynek vezetőedzője, Antonio Conte már áprilisban jelezte, hogy véglegesen is igényt tartana rá.

Az angolok ingyen váltak meg a játékostól, elsősorban azért, hogy megspórolják a fizetését. Eredetileg 390 ezer fontos heti bérért szerződtették Sánchezt, és az elmúlt egyéves kölcsönidőszak alatt is több mint a felét állniuk kellett az összegnek.

Sánchez visszatérése Olaszországba azonban még így sem nevezhető álomszerűnek: 28 mérkőzésen négy gólig jutott, viszont a júniusi újrakezdést követően tíz összecsapáson három gól és hét gólpassz volt a mérlege. A milánóiak a második helyen végeztek az olasz élvonalban (Serie A), mindössze egy ponttal elmaradva a zsinórban kilencedik bajnoki címét ünneplő, 83 pontos Juventustól.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!