Az egyetlen olasz, aki őszintén mosolyog a legutóbbi Nemzetek Ligája-meccsek után, az Marco Rossi, a magyar csapat szövetségi kapitánya – mondta a wolverhamptoni angolverés és hazája 5-2-es, a németektől elszenvedett veresége másnapján Alessandro Del Piero Budapesten. Az olasz labdarúgás ikonja, a Juventus és olasz válogatott legendája azért érkezett a fővárosba, mert idén ő a CIB Italia Focitábor nagykövete.

Hogy mekkora sztár még mindig Del Piero, aki manapság már az ideje nagy részét Los Angelesben tölti – ahol jól menő éttermet és fociakadémiát működtet –, jól bizonyítja, hogy még a sajtótájékoztató helyszínére sem volt könnyű bejutnia: az újságírók, fotósok és vendégek körülvették, mindenféle relikviákat dugtak az orra alá autogramot kérve, közös képek tucatjaihoz mosolygott illedelmesen.

A Juventusszal hat bajnoki címet, Olasz Kupát és Bajnokok Ligáját, a nemzeti csapattal pedig 2006-ban világbajnokságot nyert egykori labdarúgó elmondta, büszke arra, hogy a program arca lehet, mert hisz mindazokban az értékekben, amelyeket a sport képvisel. Aztán a magyar futballválogatottat méltatta:

Őszintén bánom, hogy nem a magyar meccset néztem, hanem az olaszt. Az eredmény ismeretében nyilván sokkal kellemesebb volt”

– fordította szavait a tolmács.

Túry Gergely

A Sky Sports, illetve az ESPN szakértőjeként is dolgozó egykori labdarúgó arról is beszélt, hogy látja, a magyar válogatottnál hosszú távú építkezés zajlik, komoly vízióval, amelyből már ízelítőt nyújtottak a tavalyi Eb-n, amelynek az egyik „főszereplője” volt a csapat. „Nagy gratuláció jár nekik az útért, amelyet bejárnak és a teljesítményért, amelyet elértek. És Marco Rossinak, a honfitársamnak is. A jó szereplésük miatt most bajba kerültünk mi, olaszok, fel kell kötnünk a gatyánkat, ha a visszavágót jól le akarjuk hozni.”

Azt is szóba hozta, hogy feltűnt neki a rengeteg változás, amit legutóbbi, hosszú évekkel ezelőtti budapesti látogatása óta tapasztalt. „Korábban is nagyszerű város volt, de azt tapasztaltam, hogy elsősorban a sport terén óriási lépéseket tett. Nemcsak a Puskás Arénáról beszélek, hanem egyéb sportlétesítményekről, stadionokról is, amelyek gombamód nőnek ki a földből, és bizonyítják, hogy milyen a kötődése ennek az országnak, nemzetnek a sporthoz.”

Túry Gergely

Nem kellett hozzá sok idő, hogy Del Pierót egykori csapatáról, a Juventusról kezdjék faggatni az újságírók. A korábbi klasszis 19 évet húzott le a torinói klubnál, amelyben 705 tétmeccsen 290 gólt szerzett. 2012-ben igazolt el az ausztrál Sydney FC-hez, mivel már nem tartottak igényt a szolgálataira. Pedig ő úgy érezte, hogy lenne még néhány jó éve. Sok szurkoló furcsállta is, hogy búcsúmeccset sem szerveztek neki, az utolsó hazaiján köszönt el a stadiontól, ahová tíz év után először idén áprilisban tért vissza. A hvg.hu-nak arra a kérdésére, hogy ez az elvarratlan szálak eldolgozásának jele volt-e, esetleg azt is bele lehet-e látni, hogy valamilyen szerepet kap a klubnál, azt válaszolta: csak a véletlennek köszönhető, hogy megjelent a lelátón. „A Los Angeles-i utánpótlás-akadémiámmal jártam Torinóban, így került sor tíz év után arra, hogy visszamentem a stadionba. Folyamatos és nagyon jó kapcsolatom van a klubbal, a szurkolókkal.

Most két külön világban élünk, egészen máshová sodort bennünket az élet, és nem rotyog semmi a fazékban, nem tervezünk semmiféle titkos megállapodást. A visszatérés pillanata nagyon szép volt és érzelmekkel teli. Jó volt átélni azt a fogadtatást, amelyben a szurkolók részesítettek.”

Hogy a jövőjét a Juventusnál képzeli el vagy sem, nem árulta el tehát, arról viszont beszélt, hogy az edzői képesítés megszerzésén dolgozik.

Túry Gergely

A klubhűségről is kérdezték. Erről rajta kívül nem sokan tudnának többet mondani, hiszen ő volt az, aki 2006-ban a Calciopoli miatt a másodosztályba száműzött Juventusnál maradt, pedig friss vb-győztesként számos ajánlatot kapott. Akkor úgy fogalmazott: „Egy igazi lovag sosem hagyja el a szíve hölgyét”. (A Juventus egyik ismert beceneve a La Vecchia Signora, azaz az öreg hölgy – a szerk.) „Tény, hogy manapság már nem könnyű olyan játékost találni, aki, mint én, tulajdonképpen az egész karrierjét egy klubnál tölti, tizenöt-húsz évet húz le ugyanott. Azt mégse mondanám, hogy eltűnt volna a klubhűség, eltűnt volna a lojalitás a játékosokból. A labdarúgás is megváltozott, nem olyan mint tíz vagy harminc évvel ezelőtt. Sok szempont átalakult, mások a gazdasági kihívások, más a szabályrendszer. Az a fontos, hogy ha egy játékos elköteleződik egy csapathoz, tegyen meg mindent a sikerért. Ez a hűség igazi megnyilvánulása.

Az olyan hosszú szerelmi történetek, mint az enyém a Juvéval, ritka és egyedülálló”

– magyarázta.

A 2006-os évet egyenesen abnormálisnak nevezte, majd úgy folytatta: „A döntést, hogy maradok, nagyon gyorsan, nyugodtan és teljesen függetlenül hoztam meg. Úgy éreztem, hogy így helyes. Sok oka volt, köztük az, hogy én voltam akkor a csapatkapitány. A mai napig nem bánom.”

Túry Gergely

Az olasz sajtó az aranygóllal a franciák ellen elbukott 2000-es Eb-döntő után kifejezetten kegyetlenül bánt Del Pieróval, aki hat évvel később a vb-n az elődöntőben és a finálé tizenegyespárbajában is betalált. Elégtétel volt ez? – kérdezték tőle. „Volt egy rendezetlen ügyünk Franciaországgal, amit szerettünk volna lezárni. Nehéz megfogalmazni, hogy milyen érzés világbajnokságot nyerni. Mintha minden addigi sikerélményt a négyzetre vagy akár köbre emelnél. Euforikus, szinte önkívületi állapot, a teljesség érzése: azzal, hogy elhódítottad a legfontosabb címet, kerek egésszé válik minden, amiért addig dolgoztál.”

Azt is megkérdezték tőle, mit szeretne, hogyan emlékezzenek rá vagy mit mondjanak a gyerekeiknek róla azok, akik még láthatták játszani. Válaszában a fiatal labdarúgóknak is üzent. „Komoly karrier van mögöttem, de nem vagyok az a fajta ember, aki a mellét döngetve büszkélkedik, hogy mekkora focista volt. Ez benne van az évkönyvekben, utána lehet nézni. Ha valaha szóba kerülök, azt szeretném, hogy elmondják: ha tehetséges vagy, próbáld meg megragadni és mindennap fejleszteni ezt az adottságot. Nemcsak a fizikai, hanem a mentális képességekről is beszélek, amelyek egyre fontosabbá válnak a gyerekek szempontjából. Nem kell mindenkinek bajnoknak lennie, az a cél, hogy a gyerekekből egészséges, kiegyensúlyozott felnőttek váljanak. A mai fiatalok nagyon sok különböző hatásnak vannak kitéve, felgyorsult világban élnek, sok információ éri őket a közösségi médiában. Valamiféle burkot kell, hogy kialakítson körülöttük a sport, ami a helyes irányba tereli őket.”