szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A spanyol versenyzőnek két hete ki kellett hagynia a Szaúdi Nagydíjat, mert vakbélműtéten esett át, most a szintén ferraris Charles Leclerc előtt ért be elsőnek, miután a holland címvédő autója feladta menet közben.

Kivételesen nem Max Verstappen nyerte a hétvégi Forma-1-es futamot. Az első helyről induló háromszoros világbajnok néhány körrel a rajt után technikai hibára panaszkodott, később pedig fel is kellett adnia emiatt, így az Ausztrál Nagydíjat a Ferrari spanyol pilótája, Carlos Sainz nyerte. A második helyre csapattársa, a monacói Charles Leclerc ért be, a dobogó harmadik fokára a mclarenes brit Lando Norris állhatott.

Sainz a két héttel ezelőtti, szaúd-arábiai futam előtt került kórházba vakbélgyulladás miatt, a helyére a Ferrari 18 éves tartalékpilótája, a brit Ollie Bearman ugrott be. A spanyol versenyzőnek azonban nemcsak sikerült felépülnie erre a hétvégére, de már a szombati időmérőn is a legfőbb kihívója volt Verstappennek, másodikként kvalifikált a magyar idő szerint vasárnap hajnali futamra.

Sainz győzelmével továbbra is fennáll, hogy 2023 kezdete óta csak három versenyző nyert futamot: az elmúlt 25-ből 21-et húzott be Max Verstappen, kettőt-kettőt pedig csapattársa, Sergio Perez, illetve Carlos Sainz. A spanyolnak nincs csapata a következő szezonra, miután a Ferrari bejelentette, hogy a helyére érkezik majd a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a Mercedestől.

Az Ausztrál Nagydíj pontszerzőinek sorrendje:

  1. Carlos Sainz (Ferrari)
  2. Charles Leclerc (Ferrari)
  3. Lando Norris (McLaren)
  4. Oscar Piastri (McLaren)
  5. Sergio Perez (Red Bull)
  6. Fernando Alonso (Aston Martin)
  7. Lance Stroll (Aston Martin)
  8. Cunoda Juki (RB)
  9. Nico Hülkenberg (Haas)
  10. Kevin Magnussen (Haas)

A pontverseny állása három futam után:

  1. Max Verstappen 51 pont
  2. Charles Leclerc 47 pont
  3. Sergio Pérez 46 pont
  4. Carlos Sainz 40 pont
  5. Oscar Piastri 28 pont
  6. Lando Norris 27 pont
  7. Fernando Alonso 20 pont
  8. George Russell (Mercedes) 18 pont
  9. Lewis Hamilton (Mercedes) 8 pont
  10. Lance Stroll 7 pont
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!