Újra lesz igazi CES, de új szabályokkal, nagyobb távolságokkal

Idén januárban még rendben megtartották a legnagyobb technológiai seregszemlét, a CES-t Las Vegasban, de azután beütött a koronavírus-járvány, és a rendezvények mind a virtuális térbe költöztek. A szervezők úgy gondolják, 2021-ben újra lehet majd igazi, fizikai CES-t rendezni, igaz, kicsit más feltételekkel, mint eddig.

hvg.hu






Mit szólna, ha ilyen lenne az iPhone 13?

A Mac Otakar nevű YouTube-csatorna videósa az eddigi pletykák alapján 3D-nyomtatással készítette el az Apple 2021-ben érkező telefonjának, az iPhone 13-nak a prototípusát.

hvg.hu









Zavarja a Windows billentyű? Így szabadulhat meg tőle örökre

Kétféle módja is van annak, hogy a felhasználók kiiktassák a billentyűzetükről a véletlen lenyomódás esetén zavaró Windows gombot. A kényelmesebb mód még csak korlátozottan érhető el, a bonyolultabb metódus viszont már most is elvégezhető.

hvg.hu

Egyre súlyosabb a helyzet a Nagy-korallzátonyon

Az eddigi legnagyobb kiterjedésű korallfehéredés sújtotta idén márciusban az ausztrál Nagy-korallzátonyt – közölték kutatók, hangsúlyozva, hogy öt éven belül ez volt immár a harmadik tömeges korallfehéredés a zátonyrendszer térségében.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI