Emlősök között még nem bukkantak hasonló élőlényre a tudósok, mint amilyen ez a kecske volt - írja a National Geographic. Az állat a táplálékban szegény szigeten hüllőszerű életmódot folytatott, vagyis anyagcseréjét és növekedését ahhoz igazította, hogy mennyi táplálék áll a rendelkezésére.

Mindezt az egykor a szigeten lévő kecske csontjaiból állapították meg a szakértők. Ilyen jelenséget melegvérű emlősöknél még tapasztaltak sehol. A kecskék így túlélték a legínségesebb periódusokat, ugyanakkor ez a "technika" járult hozzá 3000 évvel ezelőtti kihalásukhoz. Addig ugyanis nem volt természetes ellenségük Mallorcán, ekkor azonban a Föld egyik legveszélyesebb ragadozója jelent meg a szigeten: az ember.

Az energiatakarékos kecskék ugyanis kicsik és lassúak voltak - állítja Meike Köhler, a Barcelonai Autonóm Egyetem paleobiológusa. Az ősi kecskét Myotragus-nak nevezik a kutatók, és az első maradványait az 1900-as évek elején találták meg. A kecskék ötmillió éve éltek a szigeten, mire az ember mindössze pár évezred alatt kiirtotta őket.

A kecske viselkedése nem hasonlított az emlősökére, mert azok általában állandó növekedési ütemet mutatnak, és az anyagcseréjük is stabil, viszont folyamatos táplálékbevitelt igényel ez az életmód. A Myotragusok ugyanakkor lassabban nőttek, miközben rugalmas volt az anyagcseréjük. Minthogy a távoli szigeteken az élelem nem áll folyamatosan rendelkezésre, ezért gyakori - írja a National Geographic -, hogy a hüllők kiszorítják az emlősöket. A Myotragusok viszont átvették a hüllők technikáját, és évszakonként változtatták anyagcseréjüket. Ha például szárazság jött, akkor lelassultak.

A Myotragus kicsinyei ennek megfelelően tényleg aprók voltak: nagyobb patkányok méretét érték csak el, és évekig tartott, amíg "felnőtté" váltak.

Az energiatakarékos kecske úgy igyekezett spórolni, hogy az idegrendszere és az agya is kevésbé volt fejlett. Feleakkora volt például az agya, más hasonló emlősökéhez képest, a szeme pedig egyharmadát tette ki a "szokásosnak". Ennek azonban súlyos ára volt: a Myotragus lassú volt, és még lassabban reagált az ingerekre. Többnyire valószínűleg a hüllőkhöz hasonlóan feküdt és napozott - véli Köhler a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban megjelent cikkében. A csontvázak elemzése arra utalt például, hogy ez az állat nem tudott sem futni, sem ugrani, és ennek megfelelően könnyű prédaja lett az olyan csúcsragadozóknak, mint az ember.