50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Főleg hadászati célt szolgál az az új rádióantenna, amelyet valahol Kínában építettek meg, és amely ötször akkora, mint az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb városa, New York City.
Gyakran fordul elő, hogy Kína valamilyen szokatlan fejlesztés miatt kerül be a hírekbe. Most is ez a történt, a South China Morning Post ugyanis azt írja, az ország épp csak befejezte egy gigantikus rádióantenna fejlesztését, amelyet valahol Kína középső részén rejtegetnek - jó okkal.
A Wireless Electromagnetic Method (WEM) névre keresztelt, 13 évig tartó fejlesztés legfőbb érdekessége, hogy méretre ötször akkora, mint New York City. A szuperradar 0,1 és 300 hertz közötti frekvencián kommunikál, a jelet még 3500 méterrel a föld alatt is érzékelni. Ezt olyan tengeralattjárók is képesek észlelni, amelyek sokkal mélyebben közlekednek.
A technológia a lap által megszólaltatott szakértő szerint a hadászati célok mellett ásványok és olaj észlelésére is alkalmas, de segítségével a földrengések előtti pillanatok is megjósolhatóvá válnak. Az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) ugyanakkor vannak kétségei, szerintük a radar által kibocsátott, úgynevezett ELF-hullámok rákot okozhatnak.
A szuperradart egy ipari létesítménynek álcázott terület falai között húzták fel, de a konkrét helyszín olyannyira titkosított, hogy a kémműholdak sem látják.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.