Napjainkban számos olyan probléma van, amivel meg kell küzdenünk, ha egy élhető bolygót szeretnénk a gyerekeinkre, unokáinkra hagyni. Ezek közül az egyik a szemét kérdése: nem elég kizöldíteni a hulladékot, a már meglévővel is kezdeni kellene valamit. Magyarországon például sok vidéki településen tartja még magát a “szokás”, hogy a hulladék jelentős részét elégetik a háztartások, aminek viszont súlyos környezetkárosító hatása lehet. A jelek szerint ezzel a problémával nem vagyunk egyedül, és jó hír, hogy van rá megoldás.

A The Washington Post beszámolója szerint a Japánban található, alig 1500 lelket számláló Kamikatsuban is hasonló volt a helyzet. Mivel a helyiek nem tudták, mit kezdjenek a hulladékkal, először a házuk előtt, majd a földeken, végül pedig egy közösségi szemétégető helyen “váltak meg” tőle. A japán kormány azonban megtiltotta a szemétégetést, mert azzal komoly környezetszennyezést hajthatnak végre. A helyieknek ezért más utat kellett keresniük, hogy megszabaduljanak a hulladéktól.

Illusztráció.

Basel Action Network

Mivel nem volt pénzük arra, hogy újfajta feldolgozásba fogjanak, az egyetlen lehetőség az maradt, hogy hulladékmentessé tegyék a települést. A folyamat a 2000-es évek elején indult el, ami azóta pedig a történelem eddigi leghatékonyabb újrahasznosítási programjává nőtte ki magát, és a világ számos városát “megfertőzte”. Az Egyesült Államokban például San Francisco jár az élen, amely a hulladék több mint 80 százalékát hasznosítja újra. Mára egyfajta életstílusról beszélhetünk, a #zerowaste hashtagek pedig valósággal elárasztják az Instagramot.

A hulladékmentes mozgalmak alapjaiban változtatják meg az emberek gondolkodását, és mint mindennél, itt is az első lépést a legnehezebb megtenni. Igaz, nem lehetetlen: kategóriákat kell kialakítani, ami alapján eldönthetjük, melyik hulladék hová tartozik. Az újrahasznosítható “kalapba” kerülnek például az alumíniumból készült dobozok vagy az üvegek, az újrafelhasználhatóba pedig a ruhák. Komposztálni az ételmaradékot lehet, míg az utolsó kategóriába a nem, vagy csak nehezen újrahasznosítható dolgok kerülnek, mint például a műanyag zacskók. Hogy ezen kívül hány fajta kategóriát lehet még felállítani, az attól is függ, hogy hol élünk, a cél azonban minden esetben ugyanaz: drasztikusan csökkenteni a szeméttelepre kerülő hulladék mennyiségét.

Inhabitat

San Franciscóban három különböző kategóriát határoztak meg: a komposztálható, az újrahasznítható és a kidobandó. A kategorizálást a helyiekre bízzák, a válogatást pedig egy vállalkozó cég, a Recology végzi. Debbie Raphael, a San Franciscói Környezetvédelmi Minisztériumának vezetője szerint mindezt egy szabályzat is kíséri: amellett, hogy anyagilag is segítséget nyújtanak a hulladékmentes “életformához”, büntetnek is, ha valaki nem csatlakozik a programhoz. Mindennek köszönhetően a város hulladéktermelése a felére csökkent vissza.

Minderre igen nagy szükség van, az emberiség ugyanis egyre több szemetet termel. 2016-ban például a világ városai 2 milliárd tonna hulladékot “állítottak elő”.

A hulladékmentes mozgalom egyébként sokkal régebbi, mint azt bárki is gondolná. Több mint 40 évvel ezelőtt, a Berkeley-ben élő Dan Knapp volt az első, aki először próbálkozott ilyesmivel. Igaz, nem jókedvében tette mindezt: a felesége elhagyta, a munkáját pedig épp elveszítette, így bőven volt ideje gondolkodni. Az egykori főiskolai professzor szinte minden nap a berkeley-i szeméttározónál kerékpározott el, és figyelte, ahogy az ott dolgozók a szemetet válogatják. Miközben azon tűnődött, hogy honnan kerülhet oda a hulladék, eszébe jutott, hogy azt még a korábbinál is több kategóriára osztva kellene szétválogatni.

Stiller Ákos

Knapp azt gondolta, a szemétben egy rakás hasznavehetetlen dolgot fog találni – de nem így lett. Még őt is meglepte, mennyi az újra felhasználható szemét az összehordott hulladékban. Az újrahasznosítás mértéke így messze meghaladta az akkoriban kitűzött 35 százalékot.

Az általa tett felfedezésre viszont csak kevesen figyeltek oda, egynek tartották a többi környezetvédő közül. Hosszú időbe telt, mire valóban beindult a mozgalom. A világ másik felén, Ausztráliában 1996-ban vágtak bele abba a programba, ami 2010-re már hulladékmentességet ígért. Végül az ott kidolgozott koncepciót – amelyben ő is jelentős szerepet vállalat – vitte magával haza az Egyesült Államokba. Canberra azonban minden lehetséges várakozást felülmúlt, az ott élő emberek ugyanis elkezdték komolyan venni a programot, ami így gyorsan beindult.

Így jutott el a projekt Kamikatsura is, ahol aztán még “durvább” változat fejlődött ki, mint amit eredetileg gondolt Knapp. A japán városban 34 kategóriát dolgoztak ki a szelektáláshoz: különbséget tesznek a tejesdoboz és a papírpohár, a fémhulladék és az alumíniumdoboz között.

A helyiek először odahaza válogatják szét a hulladékot, majd így szállítják el egy újabb válogatásra a helyi lerakathoz. Ott kikerülnek belőle az újra felhasználható anyagok (ruhák), amikből aztán táskákat vagy új ruhát készítenek. A helyeik ezek közül vásárolhatnak az úgynevezett kuru-kuru (magyarul: körforgás) boltokban. A módszer pedig bevált: a 2016-os pénzügyi évben a beérkező 15 tonnányi anyag 90 százaléka újrahasznosított formában új tulajdonosokhoz került.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.