Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A régi idők egyik kedvelt mobilja volt a Motorola Razr, amely a márkát tulajdonló Lenovo szerint megérett az újjászületésre. A 2019-es eszközt azonban máshogy, hajlítható kijelzővel hozza vissza a gyártó.
Hónapok óta tudni, hogy a visszatér a múlt egyik nagyon kedvelt telefonja, a Motorola Razr, amit összehajtható kijelzővel lát el a gyártó. A készüléket hivatalosan még nem mutatták be, a Sina Tech azonban úgy tudja: a márkát tulajdonló Lenovo nemrég megosztott egy koncepcióvideót a média képviselőivel, amelyen a telefon lehetséges verziója látható. Ez volna az:
Túl sok mindent ugyan ez a videó sem árul el, ami viszont fontosabb, hogy szinte semmiben nem tér el egy februári, szintén nem hivatalos felvételtől. Mindez egy dolgot jelenthet: egyre több esély mutatkozik rá, hogy az elkészült mobil is így fest majd, amely a jelek szerint többféle színben is kapható lesz.
A telefonról korábban hitelesnek tűnő renderelt képek szivárogtak ki, és már akkor sejteni lehetett, hogy a Motorola a 2004-es legenda alapján fejleszti a mobilt. Az új készülék azonban okosabb lesz, mint elődje, habár a gyártó állítólag a középkategóriában szeretné versenyeztetni. Az összehajtható kijelző miatt azonban így is legalább 1500 dolláros (kb. 423 ezer forintos) blokkal érdemes számolni. Ezen semmi meglepő nincs, a felhasznált technológia drága, gondoljunk csak a Huawei több százezer forintba kerülő, vagy a Samsung egyelőre újratervezés alatt álló termékére. Igaz, különbség így is tapasztalható az árak közt, ami akár a Motorola malmára is hajtja a vizet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.