szerző:
hvg.hu

Egyre biztosabb, hogy a Samsung összehajtható okostelefonjának második generációs változata sokkal strapabíróbb lesz, mint a jelenlegi modell.

Az elmúlt hetekben több pletyka is szárnyra kelt azzal kapcsolatban, hogy milyen lehet a Samsung összehajtható okostelefonjának második generációs változata, a Galaxy Fold 2. Az érkező mobil kamerájáról és akkumulátoráról már esett szó korábban, a legnagyobb kérdés viszont egyértelműen az:

mennyire lesz strapabíró a készülék?

Miután a Galaxy Fold piaci bevezetésével komoly problémák adódtak, a Samsungnak nagyon rá kell hasalnia a kijelző állóképességére, egy második fiaskót már nem engedhetnek meg maguknak.

Ezen a téren már lehetett arról hallani, hogy a Galaxy Fold 2-ben ultravékony üveg lesz a poliimid helyett, ezzel téve ellenállóbbá a kijelzőt. A LetsGoDigital most erre talált egy, az eddigi pletykáknál erősebb bizonyítékot. A lap kiderítette, hogy a Samsung az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalába több szabadalmat is benyújtott, hogy levédessék az Ultra Thin Glass, valamint az UTG nevet és technológiát.

©

Ez egy 100 mikronnál vékonyabb üveglapot jelent, ami a jelenlegi megoldáshoz képest sokkal kevésbé karcolódik – cserébe viszont megdobja a gyártási költségeket.

A Samsung már egy jó ideje együtt dolgozik a Dowoo Insys nevű céggel, amely az iparágban a legjobb minőségű, ultravékony üveget gyártja, és több mint 10 millió dollárt költöttek arra, hogy bővítsék a vietnami cég gyártókapacitását.

Hogy mikor érkezik a Galaxy Fold 2, egyelőre nem tudni, a Galaxy S11 állítólagos bemutatójának dátuma viszont már kiszivárgott. És az is, hogy ott is jöhet egy hajlítható okostelefon.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Árnyék-alaptanterv készült a miniszter tudta nélkül

Árnyék-alaptanterv készült a miniszter tudta nélkül

Marabu FékNyúz: Aláígérek Mészárosnak

Marabu FékNyúz: Aláígérek Mészárosnak

Négy-öt éven belül lecserélik a MÁV kocsiparkjának jelentős részét

Négy-öt éven belül lecserélik a MÁV kocsiparkjának jelentős részét

Össze akarják vonni a Bajcsy-Zsilinszky Kórházat a Péterfyvel?

Össze akarják vonni a Bajcsy-Zsilinszky Kórházat a Péterfyvel?

Német-magyar állampolgár diplomata bukott le kémkedés gyanújával

Német-magyar állampolgár diplomata bukott le kémkedés gyanújával

Az 1000 évig élő fa titka az, hogy egyszerűen nincs beprogramozva az öregedésre

Az 1000 évig élő fa titka az, hogy egyszerűen nincs beprogramozva az öregedésre