Visszatért három űrhajós a Nemzetközi Űrállomásról

Több mint 200 napot voltak fent.

  • MTI MTI
Visszatért három űrhajós a Nemzetközi Űrállomásról
Sikeresen földet ért pénteken a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) érkező három űrhajós a kazahsztáni Karagandai területen.

Az Andrew Morgant, Jessica Meirt és Oleg Szkripocskát szállító Szojuz MSZ-15 orosz űrhajó a karagandai Zsezkazgan városa mellett landolt. Az űrhajósokat a koronavírus-járvány miatt a legszigorúbb biztonsági feltételek között emelték ki; a műveletben részt vevő szakembereket előzőleg letesztelték.

Az űrhajósok több mint 200 napot töltöttek az űrállomáson. Morgan 272 napot volt az ISS-en, ez idő alatt hét űrsétát tett. Szkripocska és Meir 205 napot töltött az állomáson. Meir és a még februárban hazatért Christina Koch októberi űrsétájuk során kicserélték az állomás akkumulátorait; az volt az első alkalom, hogy csak nők léptek ki a világűrbe.

A három űrhajós éppen az Apollo-13 űrhajó balesetének 50. évfordulóján érkezett vissza. A szerencsétlenül járt űrhajó 1970-ben indult a Holdra, de a szervizmoduljában történt robbanás miatt súlyosan megrongálódott, és a küldetését félbeszakította. Három fős legénysége, valamint a földi személyzet helytállásának köszönhetően a jármű szerencsésen visszatért a Földre.

A most hazatért űrhajósok feladatait az ISS-re április 9-én érkezett két orosz és egy amerikai űrhajós, Anatolij Ivanyisin, Iván Vágner és Christopher Cassidy vesz át, akiket a koronavírus-világjárvány miatt az orosz egészségügyi hatóságok az elmúlt egy hónap alatt rendkívül szigorú karanténmegfigyelés alatt tartottak.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.