szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kínai OnePlus kedden mutatta be a OnePlus 9 és a OnePlus 9 Pro mobilokat. A kettő közül utóbbi a csúcsmodell, de előbbi sem különbözik sokban tőle.

Jó ideje tudni lehet már arról, hogy a OnePlus két új telefont is bekészített a csőbe. A OnePlus 9 és a OnePlus 9 Pro érkezéséről hónapok óta hallani lehet, a kínai vállalat pedig úgy döntött, nem vár tovább: kedden délután mind a két telefonját bemutatta a közönségnek. Kiderült, a hír igaz volt, valóban a Hasselblad kameráit kapták meg a készülékek.

OnePlus 9 Pro

A OnePlus 9 Pro egy 6,7 colos LTPO kijelzőt kapott, amivel kapcsolatban a gyártó azt ígéri, általános használat mellett akár 50 százalékkal is kevesebb energiát fogyaszt, mint az elődei. A panel frissítési rátáját 1 és 120 Hz között lehet beállítani annak függvényében, hogy milyen tevékenységet végez rajta a felhasználó.

Az 1440p+ felbontású egység 1300 nit fényerővel bír, a független kijelzőtesztelő DisplayMate pedig A+ osztályzatot adott neki, ami a legmagasabb adható értékelés.

©

A motorháztető alatt a Qualcomm Snapdragon 888-as processzora dolgozik, amihez 8 és 12 GB LPDDR5 RAM, valamint 128 és 256 GB tárhely is tartozhat. A legizgalmasabb újdonságot azonban természetesen a készülék kamerája jelenti.

A mobilgyártásban most fordul elő először, hogy a Hasselblad csúcskategóriás fényképezőgépeket gyártó vállalat fejlesztése bekerül egy okostelefonba. Az Apollo-11 űrhajósai például Hasselblad márkájú géppel fényképeztek a Holdon, sőt a következő holdutazásokhoz is ilyen gépeket használtak.

©

A fő egység mögött egy 48 megapixeles IMX789 Sony-szenzor bújik meg, amely képes a 12 bites fotók késztésére RAW formátumban. Videózni 30 képkocka/másodperces sebesség mellett 8K-s felbontásban tud, a 4K-s felvételeket már 120 fps-ben szállítja. Ezt egy 2 megapixeles monokróm kamera egészíti ki, amely fekete-fehér felvételekkel támogatja a 48 megapixeles egységet.

©

Az ultraszéles látószögű kamera mögött egy 50 megapixeles Sony-szenzor dolgozik, de makrófotókat is lőhetünk vele 4 centiméteres távolságból. Emellett ott van még a telefotó egység is, ami 8 megapixeles lett, és 3,3x-os optikai nagyításra képes. A szelfikamera 16 megapixeles lett.

A telefon 4500 mAh akkumulátorát az újonnan kifejlesztett Warp Charge 50 Wireless nevű technológiával lehet feltölteni, ami azt jelenti, hogy 1-ről 100 százalékra 43 perc alatt tölt fel a mobil.

©

OnePlus 9

A OnePlus 9 a nagytestvérhez képest szerényebb paraméterekkel rendelkezik, de így sincs miért szégyenkeznie. A mobil egy 6,55 colos, FullHD+ felbontású AMOLED panelt kapott, amely szintén A+ osztályzatot kapott a DisplayMate-től, ugyanis a kijelző HDR10+ tanúsítvánnyal rendelkezik. Az egység azonban nem adaptív, vagyis a 120 Hz-es képfrissítési rátát nem lehet átállítani.

A motorháztető alatt ugyanazt az erőforrást találhatjuk, mint amit a OnePlus 9 Prónál is, a kameráknál azonban már más a helyzet. A fő egység szintén 48 megapixeles, ám emögött már a Sony IMX689 szenzora dolgozik, amely egy korábbi fejlesztés. Optikai képstabilizálás itt nincs, és bár a 8K-s felbontásban hozza a 30 fps-t a telefon, 4K-ban már "csak" 60 képkocka/másodperc a maximális rögzítési sebesség.

©

Az 50 megapixeles ultraszéles látószögű egység ugyanaz, ami a Próban is van – ezzel makrót is fotózhatunk –, és ott van a 2 megapixeles monokróm egység is, a teleobjektívet viszont kivették belőle. A szelfikamera viszont ugyanúgy 16 megapixeles, mint a nagytestvérnek.

A készülék 4500 mAh akkumulátorát 29 perc alatt lehet 1 százalékról 100 százalékra feltölteni a hagyományos vezetékes töltővel.

A kínai gyártó Európában is árusítani fogja a két mobilt, az árak az alábbiak szerint alakulnak:

  • OnePlus 9 Pro 8 GB RAM / 128 GB tárhely – 900 euró (kb. 329 375 forint),
  • OnePlus 9 Pro 12/256 – 1000 euró (kb. 366 ezer forint)
  • OnePlus 9 8/12 – 700 euró (kb. 256 ezer forint)
  • OnePlus 9 12/256 – 800 euró (kb. 293 ezer forint).

A fenti ár ajánlott fogyasztói ár, így ezekben lehet eltérés.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!