Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A New Horizons űrszonda hétvégén 50 csillagászati egységre került a Földtől, ezt az alkalmat pedig egy történelmi fényképpel ünnepelte meg a NASA.
Egy csillagászati egység a Nap és a Föld közötti átlagos távolságot jelenti – nagyjából 150 millió kilométert –, a mostani megközelítés azt jelenti, hogy az űrszonda 7,5 milliárd kilométerre járt tőlünk. Az alkalmat munkával ünnepelte a NASA. Egy olyan feladattal bízta meg a szerkezetet, amire eddig még soha nem volt példa a Naprendszer szélén: lefényképezték a Voyager–1 űrszondát.
Egész pontosan csak a helyét, mert az olyan messzire van tőle, hogy nem lehet látni. Ugyanakkor a NASA szerint olyan még soha nem fordult elő, hogy egy Kuiper-övben tartózkodó űrszondával egy másik, még messzebb lévő űrszondát fotózzanak le. A Voyager–1 mára olyan messzire került a Földtől, hogy kijutott a csillagközi térbe. Ez a gyakorlatban 152,5 csillagászati egységet jelent, ami 22,8 milliárd kilométernek felel meg.
A New Horizons űrszondát 2006. január 19-én indították útnak. A szerkezet olyan messzire jutott, hogy mostanra már 7 órába telik, mire eljut hozzá egy utasítás, és további hét órába, mire megérkezik a válasza.
Az egység 2007-ben repült el a Jupiter, 2015-ben pedig a Plutó mellett, amiről lenyűgöző felvételt készített. 2019-ben egy furcsa, hóember alakú aszteroidát is megörökített a Naprendszer szélén.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.